Élő Nagyvilág

Királlyá kiáltották ki III. Károlyt

Victoria Jones - WPA Pool/Getty Images
Victoria Jones - WPA Pool/Getty Images
A szombati nap sem telt eseménytelenül számára.

A királynő halálát követő első nap igencsak mozgalmas volt az Egyesült Királyságban. Főként III. Károly királyra vártak fontos feladatok: a király Londonba utazott Liz Trusshoz, hogy megbeszélést tartsanak, ezután a temetés pontos menetéről is egyeztetnie kellett az illetékesekkel. Délben harangszó vette kezdetét országszerte, istentiszteletet rendeztek a Szent Pál-székesegyházban. A király pedig tévés beszédet intézett nemzetéhez kora este.

A szombat sem telt eseménytelenül III. Károly számára, ugyanis egy hivatalos ceremónián avatták királlyá, majd ágyúdörgéssel tisztelegtek előtte. Beszédében ismét édesanyját, II. Erzsébet királynőt méltatta, egyúttal közölte, tudatában van annak a felelősségnek, ami most rászállt.

Percről percre közvetítésünket alább tudja visszaolvasni.

Putyin minden jót kívánt Károlynak

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton gratulált Nagy-Britannia új uralkodója, III. Károly király trónra lépéséhez – közölte a londoni orosz nagykövetség a Twitter közösségi médiában.

Kérem, fogadja őszinte gratulációmat trónra lépéséhez

– állt Putyin üdvözlő táviratában. Majd így folytatta:

Sok sikert, jó egészséget és minden jót kívánok felségednek.

Szóltak a királyi család méheinek, hogy III. Károly az új főnök

Exkluzív információként számolt be róla a Daily Mail, hogy egy évszázados tradíciót követve a királyi család házi méhésze tájékoztatta a Buckingham palotában tartott méheket a királynő haláláról.

Egyúttal azt is közölték velük, hogy az új főnök III. Károly király.

John Chapple, a királyi palota méhésze a lapnak elmondta, minden egyes kaptárba bekopogott, és fekete szalaggal kötötte át azokat. Mindeközben azt mondta,

az úrnő halott, de ti nem mentek sehova. Az uratok jó úr lesz hozzátok.

Chapple beszélt arról is, nyáron több mint egymillió méh volt a családi méhészetben, de azóta a számuk csökkent.

Közölte, 15 éve ő a főméhész, és reméli, hogy III. Károly király uralma alatt is elláthatja majd ezt a feladatot.

III. Károly király: Mélyen tudatában vagyok annak a súlyos felelősségnek, amely most rám szállt

III. Károly a királlyá avatását követően a trónteremben bejelentette szeretett édesanyja, a királyné halálát, majd beszédet mondott.

Mint fogalmazott, pótolhatatlan veszteség érte az egész világot, édesanyja ugyanis példát adott az élethosszig tartó szeretetről és az önzetlen szolgálatról.

Uralkodása páratlan volt időtartamában, odaadásában. Még ha gyászolunk is, hálát adunk ezért a leghűségesebb életért. Mélyen tudatában vagyok ennek a nagyszerű örökségnek, valamint az uralkodói feladatoknak és a súlyos felelősségnek, amely most rám szállt

– közölte.

Arról beszélt, arra fog törekedni, hogy kövesse az alkotmányos kormányzás fenntartásában mutatott inspiráló példát, és törekedni fogok az Egyesült Királyság népeinek, valamint a Nemzetközösség országainak békéjére, harmóniájára és jólétére az egész világon.

Tudom, hogy ebben a célomban támogatni fog népeim szeretete és hűsége, akiknek az uralkodója vagyok, és hogy e feladatok ellátása közben a választott parlamentjeik tanácsa fog vezérelni. Mindebben mélységesen bátorít szeretett feleségem állandó támogatása

– jelentette ki.

Megragadta az alkalmat, hogy megerősítse szándékát, hogy folytassa azt a hagyományt, hogy az örökös jövedelmeket, beleértve a koronabirtokot is, mindenki javára átadom kormányának, cserébe államfői és nemzetfői hivatali kötelességei támogatásáért.

A rám háruló nehéz feladat sikeres elvégzéséért, amelynek életem hátralévő részét szentelem, a mindenható Isten vezetéséért és segítségéért imádkozom

– zárta szavait.

Királlyá kiáltották ki III. Károlyt

Magyar idő szerint szombaton délelőtt 11 órakor egy történelmi jelentőségű ceremónia keretein belül királlyá kiáltották ki III. Károlyt a St. James’s Palace-ban.

A trónutódlási tanács ceremóniáján előbb hivatalosan is bejelentették II. Erzsébet királynő halálhírét, majd felolvasták a kiáltványt, miszerint

Károly Fülöp Artúr György herceg mostantól III. Károly.

A király csak a ceremónia második részén lesz ott, ami most következik.

Az eseményen jelen volt több korábbi brit miniszterelnök, köztük Gordon Brown, David Cameron, Boris Johnson és Theresa May is.

A kiáltványt hamarosan Londonban, Edinburgh-ban, Cardiffban és Belfastban is felolvassák, aztán ágyúlövésekkel tisztelegnek az új király előtt a Hyde Parkban és a londoni Towernél.

A Press Association fotósa szerint II. Erzsébet nagyon boldognak tűnt, amikor az utolsó képeket készítette róla

Jane Barlow lehetett az utolsó, aki képeket készített II. Erzsébetről. A Press Association fotósa szerint a királynő sokat mosolygott és boldognak tűnt kedden, amikor a balmorali kastélyban kinevezte az új brit kormányfőt, Liz Trusst.

Kapcsolódó

Edingburgh-ba szállítják II. Erzsébet koporsóját

Utakat zártak le és kordonokat emeltek a skót fővárosban, ahová hétvégén érkezik meg II. Erzsébet királynő koporsója, írja a BBC.

A lap szerint a koporsót a királynő halálának helyszínéről, Balmoral kastélyából szállítják az edinburgh-i Holyroodhouse-palotába vasárnap.

Ezt követően a nyilvánosság leróhatja kegyeletét a St. Giles-székesegyházban, majd kedden Lonbonba viszik a koporsót.

Ma hivatalosan is királlyá avatják III. Károlyt

III. Károlyt szombaton délelőtt egy történelmi jelentőségű ceremónia keretein belül királlyá avatják a St. James’s Palace-ban, írja a BBC.

Az esemény idejére a II. Erzsébet királynő halála miatt félárbocra eresztett zászlókat újra felvonják.

Ugyan Károly már attól a pillanattól kezdve király, hogy az édesanyja meghalt, de a hagyományok szerint a trónutódlási tanács ceremóniáján hirdetik ki hivatalosan az utódot.

A király személyes nyilatkozatot tesz majd a királynő haláláról majd esküt tesz a skót egyház tiszteletben tartásárára.

III. Károly egyébként pénteken este szólt először királyként a nemzethez. 10 perces beszédében édesanyját méltatta.

A trónutódlási tanács ülését követően, magyar idő szerint délben az erkélyről felolvassák a Károlyt uralkodóvá nyilvánító proklamációt. Ez azzal a mondattal zárul majd, hogy

a királynő halott, éljen sokáig a királyt.

Ezt díszszemle követi, majd ágyúlövésekkel tisztelegnek az új király előtt.

II. Erzsébet gyerekei felidézték kedvenc emlékeiket az édesanyjukról

II. Erzsébet négy gyereke közül hárman a BBC műsorában emlékeztek meg a királynőről. III. Károly király, Anna brit királyi hercegnő és Eduárd wessexi gróf is felidézték kedvenc emlékeiket, amelyek az édesanyjukhoz kötik őket.

Kapcsolódó
III. Károly II. Erzsébetről: Emlékszem, amikor kicsik voltunk, bejött és gyakorolta a korona viselését
II. Erzsébet gyerekei megosztották a kedvenc emlékeiket a királynőről.

Liz Truss is felolvasott a királynő tiszteletére tartott szertartáson

A Szent Pál-székesegyházban összegyűltek először III. Károly első királyi beszédét hallgatták meg. Az istentisztelet későbbi részén Liz Truss miniszterelnök felolvasott a rómaiakhoz írt levél 14. fejezetéből.

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.

PAUL CHILDS / POOL / AFP

Az istentiszteletet a canterburyi érsek zárta egy áldással, majd a tömeg elénekelte az Egyesült Királyság himnuszát, először azzal a szöveggel, hogy:

Isten óvja a királyt!

III. Károly először szólt nemzetéhez, beszédében II. Erzsébetet méltatta

Helyi idő szerint este hat órakor megtartotta első nyilvános beszédét királyként III. Károly. Ebben édesanyját, a csütörtökön 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynőt méltatta, aki hetven évig uralkodott az Egyesült Királyságban.

Őfelsége, a királynő – szeretett anyám – egész életében inspirált és példát mutatott nekem és egész családomnak. Azzal tartozunk neki, amivel bármely más család tartozhat az anyjának a szeretetéért, ragaszkodásáért, útmutatásáért, megértéséért és példamutatásáért.

Fia és örököse szavaival élve, a királynő „egész életét népe szolgálatának szentelte”. Mint mondta, II. Erzsébetet sosem hagyta el az elhivatottságtudata és a humora, még a szomorúbb időszakokban sem. A legjobbat látta mindenkiben.

Szót ejtett arról is, hogy a monarchia szerepe és kötelességei továbbra is változatlanok, ahogy az anglikán egyházzal való kapcsolatuk is.

Ahogyan a királynő is tette rendíthetetlen odaadással, én is ünnepélyesen megfogadom, hogy az Istentől kapott időm alatt megőrzöm nemzetünk alapelveit.

Továbbá ígéretet tett, hogy hűséggel, tisztelettel és szeretettel szolgálja majd népét, ahogyan egész életében tette.

Új feladataik miatt Kamilla hercegnével átadják másoknak a jótékonysági munkáikat, ahogy eddigi címeit is megörökli tőle elsőszülött fia, a trónörökös Vilmos herceg, aki mostantól walesi és cornwalli herceg is lesz, Katalin hercegnével az oldalán. Harry hercegnek és családjának minden jót kívánt tengerentúli életükhöz.

Bár időpontot nem mondott, de II. Erzsébet temetéséről is szót ejtett, ami egy bő hét múlva esedékes. Személyes gyásza mellett osztozik azok fájdalmában, akik szintén siratják az édesanyját.

Az egész családom nevében őszintén köszönöm a részvétüket és támogatásukat. Többet jelent számomra, mint ahogyan azt valaha ki tudnám fejezni.

Beszédét így zárta:

Drága Mamámnak pedig, aki megkezdte utolsó nagy utazását, hogy csatlakozzon drága néhai Papámhoz, egyszerűen csak azt szeretném mondani: köszönöm. Köszönjük a szeretetét és odaadását a családunk és a nemzetek családja irányába, amelyet ennyi éven át oly’ szorgalmasan szolgált. Angyalok kísérjék utadat!

Putyin nem lesz ott II. Erzsébet temetésén

Vlagyimir Putyin nem lesz ott II. Erzsébet temetésén, mondta a Politico tudósítása szerint Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov úgy fogalmazott: habár az oroszok tisztelik a királynőt a „bölcsességéért”, az orosz elnök részvétele a temetésen „nem opció”. A szóvivő hozzátette: hamarosan eldől, ki képviseli majd Oroszországot a temetésen, amit várhatóan szeptember 19-én tartanak majd.

Gavriil Grigorov / SPUTNIK / AFP

Kamillát ezentúl királynénak kell majd szólítani

Péntek délután frissítették a királyi család hivatalos honlapját, így azon III. Károly király felesége, Kamilla már Queen Consortként, vagyis az uralkodó királynői rangú hitveseként – azaz királynéként – szerepel. Egyben megerősítést nyert, hogy ezentúl őt is megilleti az Őfelsége megnevezés.

Kamillának 2005 óta kijár a királyi fenség cím, ekkor ment feleségül a trónörököshöz, aki korábban a walesi herceg címet viselte. A házaspár annak idején úgy döntött, hogy Kamilla a néhai Diana hercegné iránti tiszteletből lemond a walesi hercegné címről, és a cornwalli hercegné rangját veszi fel.

II. Erzsébet királynő a trónra lépése 70. évfordulójára kiadott üzenetében úgy fogalmazott: őszinte kívánsága az, hogy amikor eljön az ideje, és fia az Egyesült Királyság uralkodója lesz, Kamilla viselhesse a Queen Consort címet. Erről februárban mi is részletesen beszámoltunk:

Kapcsolódó
Már az utódlásáról beszélt II. Erzsébet királynő
Soha nem beszélt ennyire konkrétan erről a témáról.

Szülei mellé temetik majd II. Erzsébetet, Fülöp herceg nyughelyét is áthelyezik

II. Erzsébet királynőt előreláthatólag az állami temetés után (melynek időpontjáról egyelőre nincsen hivatalos információ) a windsori kastély Szent György-kápolnájában fogják búcsúztatni, majd VI. György király emlékkápolnájába helyezik. Itt nyugszanak szülei, a kápolna névadója, VI. György és Erzsébet királyné, valamint testvére, Margit hercegnő is.

A tervek szerint a királynő néhai férjét, a tavaly 99 esztendős korában elhunyt Fülöp herceg nyughelyét is áthelyezik a kápolnába. Fülöp maradványai eddig a Királyi Sírkamrában kaptak helyet.

III. Károly király megérkezett a Buckingham-palotához

A BBC azt írja, nem sokkal délután fél három után landolt III. Károly király és felesége, Kamilla gépe London közelében. Autóval indultak a belváros felé, a Buckingham-palota kapuja elé érve kiszálltak köszönteni az összegyűlt tömeget.

Daniel LEAL / AFP

Nemrég megérkeztek a palotába, ahol III. Károly hamarosan Liz Truss miniszterelnökkel találkozik, aki kedden Balmore-ban járt II. Erzsébet királynőnél, aki felkérte őt a kormányalakításra.

Kapcsolódó
II. Erzsébet felkérte a kormányalakításra Liz Trusst
Mától hivatalosan is ő az Egyesült Királyság miniszterelnöke.

A BBC tudósítója szerint Meghan Markle félt, hogy nem részesítik meleg fogadtatásban Balmoralban

Nicholas Witchell, a BBC tudósítója úgy fogalmazott azt követően, hogy Meghan Markle távolmaradt a Balmorali kastélytól, miközben a családtagok II. Erzsébethez siettek:

Lehet, félt, hogy nem részesítették volna túl meleg fogadtatásban.

Mint ismeretes: Harry herceg egyedül érkezett a birtokhoz, nem sokkal a halálhír bejelentését követően a sussexi pár jótékonysági alapjának weboldalára posztoltak egy sort a királynővel kapcsolatban.

Kapcsolódó

Leállíthatják A korona című sorozat új évadának forgatását

A Netflixen nagy sikerrel futó sorozat, a brit királyi család körül forgó A korona (The Crown) ötödik évada 2022 novemberben mutatkozik be a streaming-szolgáltatónál, hosszú időn át pedig mindenki azt hitte, hogy nem is lesz folytatása.

Nemrégiben azonban kiderült, hogy mégis berendelték a hatodik évadot, aminek a forgatása augusztusban már meg is kezdődött. Ezt a munkát szakíthatja most félbe II. Erzsébet királynő csütörtöki halála – írta meg a Variety.

Kapcsolódó
II. Erzsébet királynő halála miatt leállhat A korona forgatása
Az ötödik évad még be sem mutatkozott, de a hatodikat már rég elkezdték gyártani. Kérdés, mi lesz vele.

Egy ideig még érvényesek maradnak a II. Erzsébetet ábrázoló bélyegek

Bár II. Erzsébet halálával sok minden megváltozik, a brit királyi posta kiadott egy közleményt, hogy az elhunyt királynőt ábrázoló bélyegek továbbra is érvényesek maradnak, egészen 2023 januárjáig – írja a Guardian. Hozzátették azt is, hogy a királynő monogramját (ER) viselő postaládákat sem cserélik le és a már gyártás alatt lévő postaládákat is használatba fogják helyezni.

Harry herceg London felé vette az irányt

A Daily Mail azt írja, miután elhagyta a Balmoral kastély területét Harry herceg, az aberdeeni reptérre ment. Itt felszállt a British Airways egyik járatára, ami egyenesen Londonba tart.

Meghan Markle-ről úgy tudni, a fővárosban tartózkodik.

Olvasói sztorik