Belföld

Kokainozott, majd kést dobált és az autók tetején ugrált egy férfi Újbudán – videó

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség azzal a 24 éves férfival szemben, aki márciusban üvöltve garázdálkodott Újbudán.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi egy újbudai lakásban kokaint fogyasztott és kiszámíthatatlanul, agresszívan viselkedett, ezért a nála tartózkodó lány ismerőse elhagyta a lakást. A férfi a lakás egyik ablakából üvölteni kezdett a ház bejárati ajtaján kilépő fiatal lánnyal, és egy kést hajított felé, ami a járdára esett, majd a saját mobiltelefonját is kivágta az ablakon.

Ezt követően a férfi továbbra is hangosan, trágár szavakat kiabálva kiszaladt az utcára, majd felmászott egy parkoló autó motorháztetőjére, onnan pedig az autó tetejére, ahol ugrálni kezdett, ennek következtében a jármű teteje behorpadt.

Ezután a férfi átugrott egy másik autóra, és annak a tetején is ugrált, majd onnan egy harmadik autóra is átugrott, és azt is megrongálta. A három autó megrongálásával csaknem 450 ezer forintos kárt okozott.

A terhelt ezután az Ulászló utcán az úttesten gyalogolt, és mivel egy arra közlekedő sofőr nem tudta őt kikerülni, ezért egy rövid hangjelzéssel jelezte neki, hogy lépjen fel az úttestről a járdára. Ettől a bekokózott férfi ismét indulatos lett, és nagy erővel belerúgott a gépkocsi első ajtajába.

A sofőr kiszállt az autóból, a vádlott azonban ekkor elővette a nála lévő kést, amivel fenyegetően hadonászni kezdett, ezért az visszaült a kocsijába, miközben az autóban ülő felesége értesítette a rendőrséget. A 24 éves férfi ezután ismét a kocsihoz lépett, lehajolt és egy mozdulattal letépte az első rendszámtáblát, amit később a Kosztolányi Dezső téri villamosmegállóban eldobott. Mindezek után felszállt az egyik villamosra, ahol a kiérkező rendőrök elfogták.

A vádirat szerint a férfi már máskor is rongált meg parkoló autókat Újbudán, akkor a tükrök voltak az útjában. A három autó megrongálásával akkor 600 ezres kárt okozott. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, többrendbeli rongálással, valamint kábítószer birtoklás vétségével vádolt férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik