Belföld

Nem indul újra az újpesti polgármesteri posztért Déri Tibor, a Momentum felfüggeszti párttagságát

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

A Momentum elnöksége úgy döntött, felfüggeszti Déri Tibor újpesti polgármester párttagságát.

A párt közleménye szerint „az elmúlt időszakban kialakult bizalmi válság miatt” a Momentum vezetése napokkal ezelőtt vizsgálatot kezdeményezett, ám ennek a vizsgálatnak az eredményét nem megvárva Déri szeptember 5-én arról tájékoztatta az újpesti frakciószövetséget, hogy 2024-ben nem indul újra a polgármesteri pozícióért. „Tette mindezt a Momentum vezetésének jóváhagyása nélkül, tovább mélyítve a felek között fennálló bizalmatlanságot” – olvasható a közleményben.

Előzőleg az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik újpesti szervezeteinek vezetői és önkormányzati képviselői közös közleményben tudatták, hogy tudomásul veszik Déri döntését, és a ciklus végéig biztosítják a képviselőtestületi többséget. Azt is bejelentették, hogy Trippon Norbert DK-s (korábban MSZP-s) alpolgármestert alkalmasnak látják a kerület vezetésére.

Frissítünk!

„Az új választási szabályok a következő, 2024 októberétől kezdődő ötéves ciklusra vonatkozó döntéseket is jóval előbbre hozták. Családommal sokat beszéltünk erről, hogy mit követel meg a 2024 őszétől induló újabb ciklus, és egy kérésük volt, hogy kapjanak belőlem többet. Ez most úgy valósítható meg, ha nem indulok el polgármesterjelöltként a 2024-es önkormányzati választásokon. Erről a döntésemről a múlt héten és ezen a héten is tájékoztattam az érintetteket. Voltak olyanok, akik ezt megértéssel fogadták, és a támogatásukról biztosítottak, melyet ezúton is köszönök; és voltak olyanok, akik ezt másképp értelmezték. Lelkük rajta. Azonban az élet nem áll meg, továbbra is számíthatnak rám, továbbra is a munkámat az újpestiek érdekében teljes erőbedobással teszem, majd később annak a csapatnak a tagjaként, akikkel eddig is együtt dolgoztunk sikeresen, csak más feladatokkal, más szerepkörben” – írta pénteken a Facebook-oldalán Déri Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik