Gazdaság

Jövőre már bővülhet a lakáspiac

Ez az év legfeljebb az erőgyűjtésről szól majd. Ügynök nélkül szinte lehetetlen eladni az ingatlanokat.

Idén még nem lesz érdemi javulás, jövőre azonban már élénkülhet a mozgás a lakáspiacon – véli az Otthon Centrum összeállítása.

Nagy mélységből kell kilábalni, hiszen a válság éveiben felére csökkent az adásvételek száma, tíz-tizenöt százalékkal estek az árak, és jelentősen nőtt az értékesítési idő.

A nagyításhoz kattintson ide.

Míg 2007-ben Budapesten a piacképes, használt téglalakások átlagosan valamivel több mint két hónap alatt cseréltek tulajdonost, 2011-ben ehhez már négy hónapra volt szükség. A leghosszabb időt a családi házak értékesítésére kell szánni, átlagosan hat-hét hónapot, leggyorsabban pedig a panellakások kelnek el, átlagosan három hónap alatt.

A nagyításhoz kattintson ide.

Az Otthon Centrum felmérése szerint azoknak, akik maguk kínálják ingatlanjukat, vagyis nem fizetnek meg közvetítőt, ennél is többet kell várniuk, mire vásárlót találnak. Ezek után nem véletlen, hogy az ingatlanos cégek közreműködésével eladott lakások aránya elérte az 53 százalékot a fővárosban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik