Nagyvilág

Letartóztatták a férfit, aki megmászta Anglia legmagasabb felhőkarcolóját

Ben Pipe Photography / Image Source / Image Source via AFP
Ben Pipe Photography / Image Source / Image Source via AFP

Letartóztatták azt a 21 éves férfit, aki vasárnap reggel felmászott az egyik londoni toronyház tetejére. A Shard London egyik legjellegzetesebb felhőkarcolója, egyben Európa negyedik, az Egyesült Királyság legmagasabb épülete.

A londoni rendőrséget azt követően hívták ki, hogy a szemtanúk látták, ahogyan valaki a 310 méter magas torony teteje felé mászik. Egy tűzoltó és egy mentőegység is a helyszínre érkezett, a rendőrök kordonokkal kerítették el a helyszínt. Az elkövető vélhetően még reggel hat óra előtt kezdhette meg a mászást, majd sikeresen el is érte a torony tetejét. A mutatványt a rendőrség bilinccsel díjazta, a férfit birtokháborítás vádjával tartóztatták le. A helyszínen még két másik személyt is letartóztattak rendbontásért.

Bár a férfi nevét nem hozták nyilvánosságra, nagyon úgy fest, hogy arról az Adam Lockwoodról van szó, aki hobbiszinten mászik rettentően magas és veszélyes helyekre, ahol aztán jellemzően félmeztelenül szelfizik. Láthatóan nem is igazán akarta elfedni személyazonosságát, az épület csúcsáról ugyanis szelfit posztolt, amelyet közösségi oldalán is megosztott.


Lockwood legutóbb két hónapja akciózott Dubajban, ahol a világ legmagasabb darujára mászott fel.

Kapcsolódó
Felmászott a világ legmagasabb darujára, csak ott vette észre, hogy minden tiszta olaj
390 méter magasra mászott Dubajban, a világ legmagasabb daruján Nuisance YouTuber.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik