Nagyvilág

Legalább 18-an haltak meg, amikor kézcsók közben felrobbantotta magát a merénylő

Dzsalil Rezaji / EPA / MTI
Dzsalil Rezaji / EPA / MTI

Robbanás történt pénteken a nyugat-afganisztáni Herát legnagyobb mecseténél, orvosi források szerint legalább 18 ember meghalt.

A halottak között van egy helyi hitszónok is, aki a tálib vezetés ismert támogatója volt. Egy rendőrségi forrás szerint az egyik öngyilkos merénylő akkor robbantotta fel magát, amikor éppen kezet csókolt a hitszónoknak, aki éppen a mecset felé tartott.

Zabihullah Mudzsáhid, a tálib kormány szóvivője megerősítette a hitszónok halálát, és azt ígérte, hogy a támadókat megbüntetik.

A pénteki ima alatt végrehajtott merénylet sebesültjeinek száma meghaladja a húszat. A halálos áldozatok száma a hatóságok szerint még emelkedhet.

Egyelőre nem jelentkezett senki a robbantás elkövetőjeként. Az utóbbi időben a mecsetekben végrehajtott merényletek mögött az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága állt, amely elsősorban síita muszlimokat vett célba. A pénteken megtámadott mecsetbe azonban az iszlám szunnita ágának hívei járnak – írta az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik