Belföld

Ügyészség: 30 millióért árulta az Országos Roma Önkormányzat elnöke saját vezetői tisztségét

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az ORÖ elnökét, derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből. Agócs Jánost csütörtökön vették őrizetbe.

A megalapozott gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke – aki 2019 decembere óta Agócs János – 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét.

Az ajánlat lényege szerint az összeget oly módon kellett volna megfizetni, hogy 18 millió forint járt volna a lemondáskor, míg a fennmaradó 12 millió forintot 2022 decemberéig kellett volna átadni.

Ügyészség

Az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg, és közreműködik az illető elnökké választásában.

A nyomozó ügyészség a csütörtöki elfogást követően elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozza letartóztatásának elrendelését. A kényszerintézkedésről a bíróság pénteken dönt.

A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen.

Ügyészség

A minősített korrupciós bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, emlékeztet a főügyészség.

Kapcsolódó
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették az Országos Roma Önkormányzat elnökét
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik