Belföld

Játékpisztollyal raboltak ki négy gyereket a Gellérthegyen, három tizenévest vádolnak

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Játékpisztollyal raboltak ki négy gyereket tavaly ősszel a Gellérthegyen. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség három tini ellen emelt vádat az ügyben.

A vádirat szerint az elkövetéskor 14 és 18 éves fiatalok elhatározták, hogy erőszakos úton szereznek majd pénzt, és magukhoz vettek egy valódi fegyvernek látszó játékpisztolyt.

Az esti órákban egy gellérthegyi játszótérhez mentek, ahol az arcukat maszkokkal, sapkával és napszemüveggel eltakarva, megszólítottak négy kiskorú fiút. Először megkérdezték tőlük, van-e valami problémájuk, majd azt, hogy van-e cigarettájuk.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint miután a gyerekek mindkét kérdésre nemmel válaszoltak, a fiatalok körbeállták őket, hogy ne tudjanak elmenekülni. Ezután a 17 éves támadó elővette a játékpisztolyt, amelyet jól látható módon csőre húzott, majd felszólította a kisfiúkat hogy álljanak sorba és pakolják ki az értékeiket.

A megrémült gyerekek mobiltelefonokat és fülhallgatókat adtak át a támadóknak. A vádlottak csak az egyik fiú 100 ezer forintos mobiltelefonját tartották értékesnek, ezért azt eltették, a többi értéket pedig visszaadták. Ezt követően a 17 éves támadó a telefon kódját követelte, majd a kezében lévő pisztolyt a gyerek  homlokához tette és megfenyegette őket azzal, hogy ha feljelentést tesznek a rendőrségen, azt nagyon megbánják. A vádlottak ezután elhagyták a helyszínt.

Az ügyészség fegyházbüntetést kért a legidősebb támadóra, míg a 17 éves társára fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott. Az elkövetéskor még csak 14 éves társukkal szemben javítóintézeti nevelést kértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik