Kultúra

Jonah Hill visszavonul a nyilvánosságtól, hogy mentális egészségén dolgozhasson

Odd ANDERSEN / AFP
Odd ANDERSEN / AFP

Jonah Hill nemrég fejezte be a Stutz című dokumentumfilmjét, amelyet ő rendezett, ő a főszereplője, és a saját mentális zavaraival foglalkozik benne. A filmben a terapeutájával közös munkát dokumentálta, most pedig úgy döntött, hogy a filmben látott eredményeket megőrizendő háttérbe vonul, és ahelyett, hogy a filmet promótáló médiakörútra indulna, visszavonul, hogy húsz éve tartó szorongásán dolgozzon tovább. Hill döntését az Entertainment Weeklynek eljuttatott közleményében jelentette be.

A Stutz mellett Hillnek egy másik projektje, a You People is csőben van, a Kenya Barrisszel közösen írt, Hill mellett Eddie Murphy, David Duchovny és Julia Louis-Dreyfus szereplésével készült film a Netflixen fog debütálni. Ám Hill azt sem fogja promótálni, ugyanis a nyilvános szereplésektől pánikrohamai rosszabbodtak.

A filmben is látható önvizsgálat során megértettem, hogy gyakorlatilag az elmúlt húsz évemet szorongásrohamokkal töltöttem, amelyeket a médiamegjelenések és a nyilvános szereplések csak súlyosbítottak. Nagyon hálás vagyok, hogy ez a film egy nagy presztízsű filmfesztiválon debütál majd, és alig várom, hogy megoszthassam a közönséggel világszerte abban reménykedve, hogy segít majd a hasonlóktól szenvedőknek. Ugyanakkor nem fogtok látni, amint ezt a filmet promótálom, vagy bármelyik másik érkező filmemet, ezzel a lépéssel védem magamat. Ha betegebbé teszem magam azáltal, hogy kiállok reklámozni a filmet, azzal meghazudtolnám magam és a filmet is. Általában kiver a víz az ilyen nyilvános levelektől, de megértettem, hogy azon kevés privilegizált helyzetűek közé tartozom, akik megengedhetik maguknak, hogy kicsit szabadságra menjenek. Nem fogom elveszíteni a munkámat, miközben a szorongásomon dolgozok. Remélem, ezzel a levéllel a Stutz-szal kicsit könnyebbé teszem az embereknek, hogy kezdjenek valamit az efféle problémákkal, hogy lépéseket tegyenek azért, hogy jobban érezzék magukat és hogy a körülöttük lévő emberek is jobban értsék, mi történik velük

– írta Jonah Hill a közleményben, amelyben megköszöni mindenkinek, aki támogatta őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik