Belföld

Hétfőtől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint hétfőn és kedden a szerelvények egész nap járnak Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között, a Nagyvárad téren azonban nem állnak meg – emlékeztet az MTI. A Kálvin tér és Újpest-központ között az M3-as pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad tér az M30-as állomáspótló busszal, valamint alternatív járatokkal érhető el.

Szerdától hétköznap napközben ismét két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, valamint a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, de a Nagyvárad téren nem áll meg. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni, emellett a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A pótlóbusz is jár.

A Nagyvárad tér környéke hétköznap napközben a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, valamint a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől minden nap közlekedő 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől pedig gyalog vagy MOL Bubival közelíthető majd meg.

Hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között csak az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik