Ugyan a magyar miniszterelnök nemrégiben a kevert fajokról szóló megnyilvánulásával lépett rá számos tyúkszemre (és sokak szerint a nyílt rasszizmus útjára is), ám a legizgalmasabb személyiségeket mégis csak a különböző genetikai, kulturális és társadalomlélektani behatások hozzák létre. Európában ezt a kontinens apró mérete miatt elkerülhetetlen népvándorlások, a csaknem egész Európában jelen lévő zsidó és a roma kultúra hatásai, a muzulmán törökök hosszú jelenléte keverték ki beazonosíthatatlan eleggyé, Amerikában meg ehhez a mixhez az őslakos indiánok, később az afrikai feketék, valamint a távol-keleti ázsiaiak hatásai is hozzátették a magukét. Amber Midthunder, a Préda című új Predator-film sztárcsináló alakításával berobbant főszereplője ennek a sok évszázados folyamatnak a szép példája, de – ahogy senki más – ő sem csupán a genetikai állománya miatt érdekes.
Amber Midthundert nagyon érdekes világ vette körül gyerekként: egyfelől egy navahó rezervátumban született Új-Mexikóban, másfelől viszont az állam épp az ő gyerekkorában vált a filmgyártás egyik központjává. Így aztán a kislány legalább akkora erővel kapta meg apja révén az őslakos kultúrát, mint amekkora erővel a környék cinefil szellemiségét. Szülei is szakmabeliek: apja – akitől indián génjeit hozza – David Midthunder sokat foglalkoztatott színész, akit legtöbben a Longmire című sorozatból és a Westworldből ismerhetnek, anyja, Angelique Midthunder egy ideig szintén színész volt, ám már jó ideje sikeres casting director, akinek Emmy-jelölése is van. Ő segített apjának szöveget tanulni, anyja irodájában leckét írva pedig filmszínészek, rendezők, egyéb filmes alkotók jöttek-mentek körülötte kicsi kora óta, ráadásul szülein kívül kortársai is a szakma felé sodorták, hiszen gyerekkorában filmesek gyerekei vették körül. Ezzel együtt nem tervezte komolyan, hogy szülei példáját kövesse, a film inkább csak a közegből elkerülhetetlenül adódó játék volt – első filmszerepét ötéves korában kapta, tizenhat éves tiniként pedig két rövidfilmet is rendezett, elsőt (Don’t) anyjával, másodikat (#nightslikethese) egy barátnőjével közösen –, egy ponton végül mégis úgy döntött, a színészet lesz az irány.
És ezt olyannyira komolyan vette, hogy tizenhét évesen Los Angelesbe költözött szerencsét próbálni. Igen ám, de egy tizenhét éves, szép fiatal lány Hollywoodban esélyt csak skatulyával együtt kap: az ügynökségek a Disney Channelre szánták, kis- és nagykamaszokkal bohóckodni az ifjúsági komédiákban. Neki viszont ellenkező vágyai voltak, úgy érezte, képtelen a komika szerepkörre.
Nem, nem, nem. Ez a képesség belőlem hiányzik. Én sírni akarok. Borzalmas dolgokat akarok érezni a művészeten keresztül. Szenvedni akarok! Ők meg azt mondták: jaj, de aranyos… na, gyerünk a Disney-hez
– idézte fel a kezdeteket a Hollywood Reporter cikkében. Midthunder azonban más utat választott: inkább tovább járta a castingról castingra zarándokoló feltörekvők útját, és beérte kisebb szerepekkel, mintsem elkótyavetyélje magát a futószalagon gyártott ifjúsági címekkel. Hamarosan meg is érkeztek az esélyek: előbb nagyobbacska hollywoodi filmek kis szerepeivel, majd egyre nagyobbakkal, még apjával is játszott együtt a Longmire-ban. A Légió című X-Men spinoff-sorozatban végzett munkája volt az, amelynek hatására megszilárdult benne a színészet iránti elkötelezettsége, de hasonló hatással volt rá A préri urai című film is. Visszatérő szerepet kapott a Roswell: New Mexicóban, főszerepet egy Only Mine című domesticnoir-thrillerben, a Netflix Jeges pokol című filmjében pedig Liam Neeson partnere volt. Akció akció hátán, Midthunder gyerekkori vágya, hogy MMA-harcos legyen, a fizikai igénybevétel szintjén gyakorlatilag teljesült. Hogy végleg akció/szuperhőssé válik-e, majd kiderül – még most is csak huszonöt éves –, de hogy ebben a zsánerben egy Predator-film főszerepénél nem nagyon van feljebb, az tagadhatatlan.
Ambert ugyanakkor nem a franchise nagy neve húzta be a projektbe, azt ugyanis nem is tudta: a filmet akkora titkolózás övezte, hogy a szereplőválogatásokon a Predator franchise-ról szó se volt, azt csak akkor tudta meg, amikor a rendező, Dan Trachtenberg felhívta azzal, hogy megkapta a szerepet. Ami igazán lelkessé tette, az inkább személyes, mint karrierügy: a Préda igazi ritkaságnak ígérkezett már a kezdeti időkben is, egy olyan filmnek, amely őslakos amerikaiak történetét meséli el őslakos amerikaiakkal, olyan szigorú kulturális hitelességgel, amire a mainstreamben elvétve akadt korábban esély, és nem elhanyagolható filmtörténeti mérföldkő-státusszal.
Ambernek nem kellett messzire mennie némi indián öntudatért: apai nagyanyja nakoda, dakota és lakota indiánok leszármazottja, apai nagyapja annak idején őslakosoknak segített az adminisztrációban, apja pedig színészként jól ismerte az indiánok filmes és médiareprezentációjának korlátait – erről sokat mesélt is lányának. Nem mintha ő nem látta volna, hogy az amerikai őslakosok ábrázolása filmen hagy némi kívánnivalót maga után: „Jellemzően vagy hiper-spirituális figuraként jelenünk meg vagy erőszakos vademberekként” – foglalta össze Amber egy interjúban.
Ehhez képest a Préda forgatásakor hosszú órákig töprengett azon a rendező a szakértő producerrel, Jhane Myersszel, aki nem mellesleg komancs és feketeláb indián ősök gyermeke, hogy vajon mostak-e fogat az 1700-as évekbeli komancsok, és ha igen, hogyan. Emellett a szereplőgárda jelentős része valóban őslakos amerikaiakból áll – Dakota Beaversnek, aki a főszereplő bátyját alakítja, például ez az első filmszerepe –, a film eredeti hangja is sok komancs nyelvű megszólalást és komancs vadász-jelbeszédet tartalmaz, mi több, a filmhez teljes komancs szinkron is készült. Ilyen komolyan vett, pontos és tiszteletteljes reprezentációja az amerikai őslakos törzseknek nagyon ritkán van mainstream filmekben.
Midthundernek pedig láthatóan fontos a származása, annak kulturális öröksége – most például, hogy a Préda miatt kiemelt sajtófigyelem irányul rá, ügyel arra, hogy minden nyilvános szereplésén viseljen valamit – ruhát, ékszert –, amit indián művész készített. De már berobbanása előtti közösségimédia-posztjai is arról árulkodnak: az indián gyökerei, az indián történelem traumái és a közösség jelenbeli kihívásai komolyan foglalkoztatják. Eleve nem exponálja túl magát, nemhogy napi több tucat posztja nincs, de még napi egyet is csak mostanában posztol, hogy ennyire felpörögtek a Préda körül az események – néhány héttel ezelőtt még simán megtette, hogy hetekig nem rakott ki semmit az Instagramra, és amikor posztol, akkor is többet látjuk sziklamászás közben, mint stúdiófények között pózolva, és inkább látni hatalmas pulóverekben, mint félpucéron.
Rendkívül vicces ugyanakkor, hogy a pulóverekből és sapkákból is csak a baja van: ugyanis rendre benyomja egy-egy patrióta amerikai gombjait pusztán azzal, hogy az indián identitását artikulálja. Szinte minden olyan képe alatt, amelyen, mondjuk, egy „ez itt őseink földje” felirat virít, felbukkan néhány komment, amely „helyreteszi” Midthundert, hogy ez itt amerikai föld, és ha ez nem tetszik, az indiánok vegyék el erőszakkal. (Ó, az irónia.) Mások azt kérdőjelezik meg, hogy mennyire indián ő valójában, mert „nem néz ki eléggé indiánnak”, „nem elég barna”. És miközben ezek nyilvánvaló trollok, az indulataik mögött lehetnek valós dilemmák, valami olyasmi, hogy „lám, milyen érdekes, hogy az őslakos amerikai és alaszkai indiánok is csak akkor kapnak reprezentációt, ha képviselőjük elég jó a passingben, azaz elég világos bőrű ahhoz, hogy elmenjen akár fehérnek is, hogy beleférjen a mainstreambe.”
Persze lehet azon lovagolni, hogy Amber Midthunder fogta azt a részét a származásának, amivel megkülönböztetheti magát, és marketingeszközzé tette azt, de közben meg huszonöt évesen épp annak a generációnak a tagja, amely tíz körömmel kutatja a gyökereit – márpedig neki kétségkívül vannak indián gyökerei. És ha már így alakult, nem baj az, hogyha felívelő karrierű filmsztárként ezt arra is használja, hogy beemeljen a közbeszédbe olyan témákat, mint az őslakos nők elleni nemi erőszak, az eltűnt és soha meg nem talált, nem is nagyon keresett indián nők ügye, ami olyan karakteres jelenség az amerikai kontinensen, hogy már egy-egy nagyköltségvetésű film is megénekli, mi több, még rövidítése és ennek megfelelő hashtagje is van: #MMIW, azaz missing & murdered indigenous women, úgymint eltűnt és meggyilkolt őslakos nők. Ha épp egy Predator-film és egy huszonéves színésznő körüli rajongás irányítja ilyen témákra a figyelmet, akkor a közösség mindenképpen nyer vele. Akár „elég barna” Amber Midthunder, akár nem.
A Préda (Prey) a Hulu filmje, nálunk a Disney+-on nézhető előfizetés ellenében.
