Élő Nagyvilág

Megtalálhatták azt a szankciót, amely igazán fájhat az oroszoknak

Dmytro Smolyenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Dmytro Smolyenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP
  • António Guterres ENSZ-főtitkár katasztrófától tart a Zaporizzsjai atomerőműnél
  • Erősítenek az oroszok: kétszer annyi légicsapás éri Ukrajnát, mint egy hete
  • Újranyitja ukrajnai éttermeit a McDonald’s
  • Észtország nem fogja beengedni az orosz turistákat, ami nagy csapás lehet az orosz elitnek
  • Nagy veszteséget okozott az orosz fekete-tengeri flottának a krími robbantások
  • Ezek voltak a háború legfontosabb eseményei csütörtökön.

Medvegyev: Európai atomerőművekben is történhetnek balesetek

Az európai atomerőművekben is történhetnek balesetek, írta pénteken Telegram-csatornáján Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök. Medvegyev, aki jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese, azokra a vádakra reagált, melyek szerint Oroszország lőtte csütörtökön a zaporizzsjai atomerőművet.

Még az ENSZ sem hiszi el. Az ukránok azt mondják, hogy mi voltunk, de ez még a buta oroszgyűlölő közönség számára is teljes nonszensz

– írta Medvegyev az MTI tudósítása szerint.

Rakéták és lövedékek hevernek mind közelebb a zaporizzsjai erőmű reaktorához és a radioaktív izotópok tárolójához

– írta a Telegram üzenetküldő alkalmazáson a politikus. Hozzátette: az ukránok „azt mondják, puszta véletlen, nem volt szándékos. Most erre mit mondjak? Ne felejtsük el, hogy az Európai Unióban is vannak atomerőművek. Ott is történhetnek balesetek.”

A volt államfő és ex-miniszterelnök a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint azzal vádolta meg az ukrajnai vezetést és a Nyugatot, hogy „új Csernobilt akarnak előidézni” a zaporizzsjai erőműben.

Ukrajna és Oroszország csütörtökön kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy a másik fél adott le lövéseket az erőműre.

A támadások kapcsán az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szervezete, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közölte, hogy az Európa legnagyobb atomerőműve elleni tüzérségi támadás atomkatasztrófát idézhet elő.

Észtország nem fogja beengedni az orosz turistákat

Az EU-tag Észtország úgy döntött, hogy nem enged be turistavízummal érkező oroszokat a legészakibb balti országba. Ukrajna orosz megszállása után az Európai Unió már megtiltotta a légi utazást Oroszországból, az oroszok azonban szárazföldön továbbra is utazhatnak akár Észtországba is, ahonnan sokan más európai célállomásra repülnek – írta az Euronews.

“Tudni kell, hogy Oroszország lakosságának csak mintegy 10 százaléka utazik külföldre, főleg Moszkvából és Szentpétervárról, és pont ők azok, akiknek a véleménye számít otthon” – mondta Kaja Kallas észt kormányfő.  A politikus szerint ezt támasztja alá az is, hogy Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök személyesen őt is megtámadta a Twitteren. “Ebből látszik, hogy ez az Achilles-sarkuk. Ez olyasmi, amitől nagyon tartanak, vagyis ez hatásos szankció lehet” – fejtette ki Kaja Kallas.

Kallas arra is kitért, hogy az Oroszországból beutazók esetében nem egyenlő a terhek megoszlása az európai országok között. “Európa kitiltotta a légteréből az orosz repülőket. Így  az oroszok csak három országon keresztül léphetnek be Európába; Finnországon, Észtországon vagy Lettországon át. Így nem tartom méltányosnak, hogy más schengeni országok kiadják a vízumokat, de a tényleges terheket nekünk hármunknak kell viselnünk” – tudatta Kaja Kallas.

Az észt szankció augusztus 18-tól lép életbe. Az új szabályozás nem vonatkozik például a huzamos észtországi tartózkodási engedéllyel rendelkező orosz állampolgárokra, a közeli hozzátartozóikat meglátogatókra, illetve az Észtországba humanitárius okokból érkezőkre sem.

Észtország és Finnország vezetői már kedden arra kérték az EU tagországait, hogy függesszék fel a turistavízumok kiadását orosz állampolgároknak, mert oroszoknak nem lenne szabad Európában nyaralniuk, miközben az orosz kormány háborút folytat Ukrajna ellen.

Jelentősen meggyengült az oroszok fekete-tengeri flottája a robbanások miatt

A brit hírszerzés szakértői szerint jelentősen meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát a Krím félsziget katonai repülőterén a héten történt robbanások, amelyben legalább nyolc repülőgép megsemmisült vagy megrongálódott – közölte brit titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva a londoni védelmi minisztérium pénteken.

A nyolc katonai repülőgép a teljes orosz háborús repülőgép-állomány kis részét képviseli, azonban a szaki repülőteret az orosz fekete-tengeri flotta repülőinek elsődleges bázisaként használták – áll a közleményben.

A krími Novofjodorovka melletti orosz repülőtérről kedden jelentett robbanássorozat okai továbbra sem ismertek, ám a szemtanúk által készített videófelvételeken látható gombaalakú füstoszlopok valószínűleg négy területről eredtek, ahol lőszert tároltak – tették hozzá.

A brit értesülések szerint maga a repülőtér minden bizonnyal használható még, a jelentős károk ellenére is. Valószínű azonban, hogy Oroszország módosítja, mennyire tartják biztonságosnak a 2014 óta megszállva tartott félszigetet, melyet eddig vélhetően biztonságos hátországként tartottak számon.

Az Ukrajna ellen február végén indított orosz hadjárat kezdete óta a brit kormány rendszeresen közli értesüléseit a háborús helyzetről. Moszkva célzott dezinformációs kampánnyal vádolja Londont.

(MTI)

Oroszország szerint nem jó ötlet demilitarizált övezetet kialakítani a Zaporizzsjai atomerőmű körül

Szerintük éppen ez az, ami veszélybe sodorná az erőmű biztonságát.

Oroszország állandó ENSZ-képviselője, Vaszil Nebenzia pénteken az közölte: Oroszország nem támogatja a javaslatot, hogy demilitarizált övezetet hozzanak létre a Zaporizzsjai atomerőmű körül. Az Interfax orosz állami hírügynökség szerint Nebenzia azzal érvelt, hogy a demilitarizált övezet létrehozása éppen azokkal szemben tenné kiszolgáltatottá az erőművet, akik valamilyen okból be akarnak jutni oda.

Szerinte nem lehet kizárni a provokációt, de még a terrortámadás lehetőségét sem, pedig az erőművet meg kell védeni.

Korábban Antonio Guterres ENSZ-főtitkár azt kérte, hogy vonják vissza az összes katonai alakulatot és eszközt az erőmű környezetéből, hogy elkerülhető legyen bármely katonai erő vagy eszköz bevetése a térségben. Gutteres szerint a létesítményt nem szabadna katonai műveletek helyszíneként használni. Ehelyett sürgősen technikai megállapodásra van szükség biztonsági határvonal kialakításáról és a terület demilitarizálásáról a térség biztonsága érdekében.

(The Guardian)

Folytatódnak az orosz támadások Donyeckben

Ismét lőtték az orosz erők a kelet-ukrajnai donyecki térség több pontját is péntekre virradóra, hét civil meghalt – közölte Pavlo Kirilenko donyecki kormányzó.

Telegram-üzenetében Kirilenko arról tájékoztatott, hogy Bahmutban három halottról tudni. A város körül az ukrán vezérkar hét eleji közlése szerint heves harcok zajlanak. A kormányzó hozzátette azt is, hogy a térség civil lakosságának mintegy háromnegyedét sikerült eddig biztonságba menekíteni összhangban a Kijev által  kidolgozott evakuálási tervekkel. Az evakuáltak többsége nő és gyerek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július végén jelentette be a donyecki régió ukrán ellenőrzés alatt álló településeinek kötelező kiürítését, hangsúlyozva, hogy a távozók kárpótlást fognak kapni. Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes ugyanekkor azt mondta: az evakuációra még tél előtt sort kell keríteni, mert a térség gázellátását ellehetetlenítették.

Robbanásokat jelentettek péntek reggel a közép-ukrajnai Poltava megye Kremencsuk városából is az Ukrinform hírügynökség közlése szerint. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezett hír.

(MTI)

Közel 16 ezren menekültek csütörtökön Ukrajnából Magyarországra

Csütörtökön az ukrán-magyar határszakaszon 7588 fő lépett be Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 8193 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – áll az ORFK péntek reggel kibocsátott közleményében.

A beléptetettek közül a rendőrség 393 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

Az orosz invázió elől tegnap 28 ember menekült vonattal Budapestre, közöttük összesen 10 gyermek.

Nem kér bocsánatot az izlandi lapszerkesztő az orosz zászló megtaposását bemutató kép miatt

Hiába szólította fel a reykjavíki orosz nagykövetség, nem kér bocsánatot a Fréttablaðið island című izlandi újság szerkesztője, miután egy orosz nemzeti zászló megtaposását ábrázoló képet tettek közzé egy cikk illusztrációjaként. Erről a lap szerkesztője, Sigmundur Ernir Rúnarsson nyilatkozott egy másik médiumnak, miután az orosz nagykövetség bocsánatkérésre szólította fel a lapot.

A szóban forgó cikkben egy fénykép látható, amelyen valaki cipővel lép rá egy orosz zászlóra. A kép az alábbi felirattal jelent meg:

 Az ukránok új felhasználási módját találták az orosz zászlónak.

Az izlandi orosz nagykövetség véleménye szerint a fénykép sérti az Oroszországi Föderációt.

„Az Oroszországi Föderáció és annak állami jelképei iránti leplezetlen tiszteletlenség megnyilvánulásának tekintjük a tényt, hogy egy ilyen fotót közzétettek az egyik nagy izlandi médiumban” – áll a nagykövetség közleményében.

Az izlandi orosz nagykövetség drámai hangú Facebook-posztjában értetlenségének adott hangot, miszerint:

az önmagát az európai demokratikus értékek következetes követőjeként bemutató Izlandon a média képviselői helyénvalónak tartják a hatályos törvényeket és a közösségi erkölcsi értékeket, valamint az újságírói etikát sértő anyagok közzétételét.

Az oroszok arra is figyelmeztették a lapot, hogy meg se próbáljanak a szólásszabadság elve mögé bújni, mert szerintük ennek az esetnek semmi köze nincs a tömegtájékoztatás szabadságához. A nagykövetség ezután bocsánatkérésre szólította fel a lapvezetést.

Sigmundur Ernir Rúnarsson elmondta, hogy a Fréttablaðið szerkesztősége nem kíván bocsánatot kérni a fotó miatt.

Semmi sem szent egy olyan háborúban, ahol gyerekeket, anyákat, időseket ölnek meg, és egész közösségek pusztulnak el. Ott a zászló szinte másodlagos, ráadásul tiltakozásul világszerte sok helyen taposnak meg ilyen zászlókat

– indokolta döntését a lapszerkesztő.

„Úgy gondolom, hogy az oroszoknak mindenekelőtt azon kellene gondolkodniuk, hogy megfelelően bánjanak a körülöttük lévő többi nemzettel, ahelyett, hogy a Fréttablaðið képein siránkoznak” – tette hozzá.

Túszként tartják fogva a zaporizzsjai atomerőmű személyzetét

Az oroszok által elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű ukrán személyzete a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy fegyverrel tartják fogva őket, miközben katonai bázisként használják Európa legnagyobb atomerőművét.

A létesítmény két anonimitást kérő munkatársa sms-ben osztottak meg részleteket arról, hogy zajlik a munka a március óta oroszok által ellenőrzött erőműben.

A dolgozók csak orosz SIM-kártyát használhatnak, így a kapcsolat rendkívül gyenge, ráadásul az internetet is lekapcsolták. A harcok mindennaposak, ugyanis az orosz katonák az erőmű tetejét és egyéb részeit és bázisokká, laktanyává alakították.

Szombaton a nitrogén-oxigén állomást lőtték, miután tűz ütött ki. Valami csoda folytán az ott dolgozó emberek túlélték.

– nyilatkozta egyikük.

Kiemelik, hogy a katonák mindenhol fegyverrel járkálnak, személyzet tagjai gyakorlatilag túszokként, megfélemlítve élik rendkívül stresszes hétköznapjaikat.

Tegnap António Guterres az ENSZ-főtitkár felszólította Ukrajnát és Oroszországot, hogy sürgősen hagyjanak fel a katonai tevékenységgel a zaporizzsjai atomerőműnél, máskülönben a helyzet könnyedén katasztrófába torkollhat.

Donbaszba utazott Medvegyev

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Donbaszba látogatott, hogy a térség biztonságát megvizsgálja, írja az MTI.

Helyi idő szerint csütörtökön közzétett Telegram-üzenetében Medvegyev arról tájékoztatott, hogy találkozott a régió vezetőivel, és Vlagyimir Putyin orosz elnök nevében találkozót vezetett a Donbasz biztonságát garantáló legfontosabb intézkedésekről. A találkozón a főbb orosz rendvédelmi szervek vezetői, az elnöki kabinet egy helyettes vezetője és az építésügyi miniszter megvitatták a Donbasz gazdasági és társadalmi fejlődésével kapcsolatos kérdéseket.

Medvegyev közölte, hogy a résztvevők különös figyelmet szenteltek a donbaszi törvények összehangolására az orosz törvényhozással, az infrastruktúra és a kórházak  helyreállítására, az új iskolaévre való készülődésre, társadalmi problémákra és a lakosság támogatására.

Medvegyev a magas rangú orosz tisztviselők közül az egyik legagresszívabb putyinista retorikát viszi: a hét elején például Hitlerhez hasonlította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki egyébként Holokauszt túlélők leszármazottja.

Újabb gabonaszállítmányok indultak Ukrajnából

A török védelmi minisztérium jelentése szerint két újabb gabonaszállító hajó indult el az ukrajnai fekete-tengeri kikötőkből. Ezek egyike a Marsall-szigetek lobogója alatt közlekedő Star Laura hajó, amely 60150 tonna kukoricát szállít egy iráni kikötőbe. A másik hajó, a Belize lobogója alatt közlekedő Szormovszkij 121 összesen 3050 tonna búzát szállít egy törökországi kikötőbe.

Olekszandr Kubrakov ukrán infrastrukturális miniszter a Twitteren ezen kívül arról számolt be, hogy több mint 23 ezer tonna gabonát rakodnak fel, és exportálnak Etiópiába a fekete-tengeri útvonalon keresztül.

Az ENSZ és Törökország által közvetített megállapodás alapján az országból induló hajók száma immár elérte a tizennégyet.

(The Guardian)

Tucatnyi azonosítatlan holttestet helyzetek végső nyugalomra Bucsában

Sergei SUPINSKY / AFP Helyhatósági alkalmazottak szállítják a koporsókat Bucsában. Tíznél több azonosítatlan civil holttestét készítették elő és helyezték koporsóba a bucsai temetőben.
Sergei SUPINSKY / AFP
Sergei SUPINSKY / AFP Az egyik helyhatósági alkalmazott felcsavaroz egy keresztre egy számot tartalmazó táblát, amely az azonosítatlan áldozatok megkülönböztetésére szolgál. Így, számozott sírokban helyezték végső nyugalomra csütörtökön az áldozatok holttesteit a bucsai temetőben.
Sergei SUPINSKY / AFP Egy ortodox pap megáldja az azonosítatlan holttesteket a csütörtöki bucsai temetési szertartás keretében.

Zelenszkij szerint árt a sok fecsegés az ukrán háborús védekezésnek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök éjjel arra kérte a kormánytisztviselőket, hogy ne beszéljenek újságíróknak az ukrán állam Oroszország elleni katonai taktikájáról, mert szerinte az ilyen kijelentések „őszintén felelőtlenek”.

A Krím-félszigeten kedden egy orosz légitámaszponton pusztítottak robbantások, amiről a New York Times és a Washington Post névtelen ukrajnai illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy a támadásért az ukrán erők a felelősek. Az ukrán kormány azonban nem kommentálta az értesüléseket.

Zelenszkij a szokásos éjszakai beszédében azt mondta:

A háború határozottan nem a hiúság és a hangos kijelentések ideje. Minél kevesebb részlet kerül ki a védekezési terveinkről, annál jobban sikerülhet a védekezési tervek végrehajtása.

Zelenszkij felelőtlenségnek nevezte, ha valaki „zajos címeket akar generálni”. Szerinte aki Ukrajna győzelmét akarja, annak tudatában kell lennie azzal, hogy minden egyes olyan szaváért felelősséggel tartozik, amelyet az ország védekezési vagy ellentámadási terveiről mond.

Az ukrán elnök a figyelmeztetését állami, helyi és katonai illetékeseknek címezte, illetve mindazoknak, akik a fronton történtekhez fűztek kommentárokat.

Olvasói sztorik