Tudomány

Egy kisebb aszteroida érkezik pénteken

A NASA szerint egy potenciálisan veszélyes aszteroida közelíti meg a Földet pénteken – írja a Live Science. A 2015 FF jelű objektum 13-28 méter széles, az égitest 4,3 millió kilométerre fog elhaladni. Csillagászati szempontból ez igen kis távolság.

A potenciálisan veszélyes megnevezés nem jelenti azt, hogy az aszteroida ténylegesen fenyegeti bolygónkat. A kategóriába a NASA közelségük, méretük és sebességük alapján sorol be objektumokat. Az érintett égitesteket a kutatók kiemelten figyelik, többek között azt vizsgálják, hogy eltérnek-e előrejelzett pályájuktól.

A NASA nagyjából 28 ezer aszteroida helyét és pályáját ismeri, a kisbolygókról az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) teleszkóphálózattal a nap 24 órájában gyűjtik az adatokat. Egyelőre nem bukkantak olyan nagyobb objektumra, amely belátható időn belül eltalálhatná a Földet.

Jonathan Knowles / Getty Images

Amennyiben a csillagászok olyan égitestet találnának, amely bolygónk felé tart, talán képesek lennénk védekezni. A NASA tavaly novemberben kezdett bele egy kísérleti aszteroida-eltérítő misszióba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik