Az olimpiai bronzérmes és világbajnoki második helyezett súlylökő tipikus tüneteket mutatott, tesztje is azt igazolta, hogy a vírusfertőzés miatt romlott le az egészségi állapota. A hírt Eperjesi László, az atlétanő edzője erősítette meg az SzPress Hírszolgálatnak.
„Az Európa-bajnokságra tettünk fel mindent, Anita a szokásosnál is keményebben dolgozott azért, hogy Münchenben a döntőbe juthasson, és a hírnevéhez méltó helyen végezhessen.
Nem akarok nagy szavakat használni, de nem tudom palástolni, hogy mindketten összeomlottunk. A baj hirtelen jött és a lehető legrosszabbkor
– mondta Eperjesi.
„A eugene-i világbajnokságot azért hagytuk ki, hogy Anita frissen és jó formában utazhasson el az Európa-bajnokságra. A kemény munkának egyre inkább érződött a hatása, néhány nappal ezelőtt a győri edzőtáborunkban 3 kilós súllyal 20.35 métert dobott, amiből arra lehetett következtetni, hogy versenysúllyal akár 18 és félméteres teljesítményre is képes lehet. Ebből sajnos most semmi sem lesz…”