Szórakozás

Tóth Gabi: Már 2012-ben énekeltem a Nemzeti dalt Orbán Viktor beszéde előtt, de az senkinek nem tűnt föl

TV2
TV2
Szerinte a világ rossz irányba tart, ebben élen jár Nyugat-Európa.

Az Origo címoldalán jelent meg egy interjú Tóth Gabival. Az énekesnő nemrég Erdélyben turnézott, a többi között erről is szó esett a lappal való beszélgetésében. Mint ahogy sok megszólalásában az elmúlt évben, ezúttal is mesélt arról, hogy támadják őt a hite, politikai nézetei miatt. Szerinte ezek az emberek csak a társadalom szűk rétegét képviselik, akik „nagyon hangosak”.

A hétköznapokban teljesen mást tapasztaltam, mint amit az interneten olvastam. Rengeteg támogatást kaptam az emberektől.

Kiért arra is, hogy a Fidesz kampányzáró rendezvényén elénekelte a Himnuszt.

Az pedig, hogy elénekeltem Székesfehérváron a Himnuszt, számomra teljesen természetes volt. Egy ilyen felkérésre sosem mondanék nemet, mert azzal a hazámat utasítanám el, hisz mégiscsak a nemzet himnuszáról beszélünk. Az én döntésem volt az, hogy fellépek. Megkerestek és én gondolkodás nélkül igent mondtam. Már 2012-ben énekeltem a Nemzeti dalt a Kossuth téren Orbán Viktor beszéde előtt, de az akkor senkinek nem tűnt föl.

Az énekesnő úgy folytatta: „Mindezt a hitemmel együtt otthonról hoztam. Persze, az is igaz, hogy nem írtam ki a homlokomra és hirdettem, ha kellett, ha nem. Aztán a hangos kisebbség megkérdőjelezte, hogy én őszintén ebben hiszek-e”. Majd úgy fogalmazott kissé sejtelmesen, hogy „egy bizonyos kör különböző ideológiákat próbál lenyomni a torkunkon”.

A tetejére borult föl a világ, alapvető értékeket kérdőjeleznek meg, olyan dolgok történnek, amit néhány évvel ezelőtt még álmunkban sem gondoltunk volna. Egyet azonban nem értek, mégpedig azt, hogy ha valaki liberálisnak mondja magát, ahogy a gyűlölködők és lázítók nevezik magukat, miért nem tudnak az én értékrendem mellett szó nélkül elmenni? Miért állítják magukról, hogy elfogadóak, ha nem azok?

– teszi fel a kérdést az interjúban, úgy tovább víve a gondolatmenetét: „Nyugat-Európa élen jár ebben. Anyaként én már a kislányomért is felelősséggel tartozom, nagyon nem mindegy, hogy milyen világban nő föl. Ezért úgy döntöttem: katolikusként protestálok. És ezt lehet ám haladó módon is, én nem támadok, soha nem kommentelek sehová, ha valamivel nem értek egyet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik