Tudomány

Ember vagy idegen a 15 centis lény?

Az Atacama-sivatagban talált 15 centis humanoid múmiáról még mindig nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani, miféle szerzet. Embernek idegen, idegennek túl emberi.

A mindössze 15 centiméteres, mumifikálódott humanoid testet 2003-ban találták az Atacama-sivatagban. Sokan természetesen biztosan tudják, hogy idegen lényről van szó, ám a tudósok inkább tüzetes vizsgálatnak vetették alá. Ezt 2012-ben kezdhették meg – addig a “lény” magántulajdonban volt -, és az azóta elért eredmények csak tovább növelték a bizonytalanságot.

A legfontosabb tény, hogy a DNS-vizsgálat kimutatta: az Atának elnevezett múmia nem “hamisítvány”, vagyis egykoron élt. Nem idegen lény, nem is majom, hanem az, aminek elsőre is kinéz: ember. A száraz sivatag még szívét és tüdejét is megőrizte. Csakhogy DNS-ének 9 százaléka nem felelt meg az emberi géneknek. Azt mondják, ez a genom degradálódása, a laboratóriumi előkészítés, vagy az elégtelen adatmennyiség miatt is lehet. Azt is megállapították, hogy minden bizonnyal dél-amerikai őslakos anyától született.

Mérete egy 16 hetes magzatnak felel meg, ám a fogak és csontok vizsgálata megdöbbentő eredményt hozott: az apróság halála előtt 6-8 évet élt ebben az állapotban. Van más furcsaság is. Az embernek 12 pár bordája van, Atának viszont csak 10. A koponya kúp alakja arra enged következtetni, hogy a turricephaly nevű betegségben szenvedett. A koponya elülső része is furcsa, deformált, arcának középső része és állkapcsa pedig alulfejlett – írja a Múlt-kor.hu.

A szakemberek továbbra is csak találgatni tudnak. Egyesek szerint Ata törpe lehetett, ám még ehhez is túl apró, és a genetikai eredmények sem támasztják alá az elméletet. Mások szerint a Hutchinson-Gilford szindróma egy szélsőséges formájában szenvedett, amely során a gyermekek a normálisnál sokkal gyorsabban öregednek. Ez megmagyarázná, hogy bár csupán magzati nagyságú volt, a szervi állománya egy 6-8 éves gyermeknek volt megfelelő. Ám a betegség genetikai jellegzetességeit nem tudták kimutatni a múmiában.

Korunk modern tudománya tehát még mindig nem tud magyarázatot adni Ata állapotára. A kutatók folyamatosan dolgoznak, most megpróbálják leírni azokat a bázispárokat, amelyek nem egyeznek az emberi DNS-sel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik