Gazdaság

Nincs döntés a kecskeméti Mercedes-gyár bővítéséről

mercedes (mercedes, )
mercedes (mercedes, )

A Daimler szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Napi Gazdaság értesülését, amely szerint a kecskeméti Mercedes üzem évi termelési kapacitását 2015-re a jelenlegi 150 ezer duplájára tervezi bővíteni.

“Igen, az igaz, hogy tudnánk bővíteni a gyártósorokat, erről azonban nem született döntés” – nyilatkozta a Daimler szóvivője a Reuters hírügynökségnek csütörtökön. Erről a Napi Gazdaság cikke után beszélt.

A kecskeméti üzemben a Mercedes-Benz új kompakt generációjának első képviselője, a B-osztály készül. A stuttgarti Daimler konszern 2008 júniusában jelentette be, hogy 800 millió eurós beruházással üzemet létesít Magyarországon az új generációs Mercedes-Benz A- és B-osztályú modellek gyártására.

A B-osztály gyártása 2011 szeptemberében indult meg Németországban a Daimler rastatti üzemében és a kocsi novemberben került a szalonokba. A Daimler a B-osztályú modellre azóta több mint 100 ezer megrendelést kapott és a július közepi adatok szerint 70 ezret értékesített.

Magyarországon a kocsiból a sorozatgyártás március 29-i beindítása óta július elejéig tízezer darabot állítottak elő. Kecskeméten naponta közel 200 B-osztályú modell készül el. Az év második felében megkezdődik az új négyajtós kupé, a CLA próbagyártása is.

A kecskeméti gyár bővítésével kapcsolatos találgatásokra valószínűleg a rastatti üzem tervezett kapacitásbővítése szolgáltatott okot. Dieter Zetsche a Daimler elnöke, a Mercedes-Benz vezérigazgatója július közepén jelentette be, hogy a jövő év végéig a Daimler 600 millió eurót fordít a németországi Rastattban lévő üzemének bővítésére, és bevezetik a harmadik műszakot, hogy ki tudják elégíteni az A- és B-osztályú kocsik iránti növekvő keresletet.

Az A-osztály értékesítése június közepén kezdődött meg és a Daimler egy hónap alatt, július közepéig 40 ezer megrendelést kapott az autóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik