A férfi még pénteken, a város egyik terén fenyegette meg engedéllyel tartott gázpisztolyával a gyerekeket. A diákok elmondásuk szerint azt kérték számon, hogy a férfi miért fényképezte le őket – közölte Fülöp Gergely százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A férfi azt közölte a rendőrökkel: korábban már szóvá tette az iskola igazgatójánál, hogy a gyerekek rendszeresen hangoskodnak a környéken, a fegyverét pedig azért vette elő, mert fenyegetve érezte magát a fiataloktól és egyikük pórázon tartott kutyájától.
A rendőrség lefoglalta a gázpisztolyt és az ahhoz tartozó lőszereket, a férfi ellen pedig garázdaság vétsége miatt indított eljárást.