Sport

„Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy pályára küldjem Háfrát”

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

A női kézilabdasport meglepő átigazolási hírei közé tartozott, hogy a nyáron a Győri Audi ETO KC úgy döntött, egy évre kölcsönadja Háfra Noémit a dán Odense csapatának.

Kapcsolódó
Háfra Noémi: Nagyon célkeresztbe kerültem az elmúlt években, folyton szapultak
Úgy érzi, a játékosokat itthon robotként kezelik, és nem tartja szerencsésnek, hogy folyton a 18 éves önmagához hasonlítják, viszont már megtanulta kizárni a kritikus hangokat. Igaz, ehhez egy olyan úton kellett végigmennie, amelyen pánikrohamokkal is meg kellett küzdenie, sőt, az is felmerült benne, hogy abbahagyja a kézilabdát. Interjú Háfra Noémivel.

A válogatott balátlövő a 24.hu-nak elmondta, magyar csapatban nem is gondolkodott, mindenképpen külföldi lehetőséget keresett. Az pedig, hogy ez összejöhetett, közös döntés volt az ETO vezetőivel.

„ A Győr is felvetette, hogy érdemes lenne szerencsét próbálnom egy másik csapatnál, és én is éreztem, hogy az lenne a legjobb a számomra, ha kimennék egy kicsit külföldre” – mondta.

Kapcsolódó
Ennyit a lövőcselekről? – így mutatkozott be a vaxmentes kézilabda
Az U18-as női kézilabda-világbajnokságon gyűjtik élesben a tapasztalatokat.

Hozzátette azt is, hogy nagy csalódásként élte meg, amikor egy meccsen letelt a 60 perc, és azt konstatálta magában, hogy ezúttal sem kerülte pályára.

Hogy miért, arról Ambros Martín vezetőedző a Nemzeti Sportnak nyilatkozott – eléggé önkritikusan.

Nagyon csalódott vagyok, amiért nem adtam neki annyi játéklehetőséget, amennyit az edzésmunkája alapján megérdemelt volna.

Az idény végén, a fontos meccseken egyszerűen nem voltam elég bátor ahhoz, hogy pályára küldjem, hanem másoknak adtam lehetőséget. Pedig megérdemelte volna, hogy többet játsszon” – nyilatkozta a spanyol szakember.

Martín elárulta, szerette volna, ha Háfra a novemberi Európa-bajnokságig marad, azonban több BL-csapat is megkereste, ahol fontos szerepet szántak neki.

„Az Odense és az edzője nagyon szerették volna a csapatukban látni. Biztosítottak minket arról, hogy megkapja a lehetőséget és a támogatást a tanulásra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik