Foci

Otthon égtek a spanyolok, Anglia nyolcig meg sem állt

spanyol válogatott (spanyol válogatott, )
spanyol válogatott (spanyol válogatott, )

A játéknap legnagyobb meglepetését a spanyol válogatott szolgáltatta, negatív értelemben: a finnek a 79. percben egyenlítettek, és pontot mentettek Ramosék ellen.

A világbajnoki-selejtezők pénteki játéknapján a B csoportban a csehek és a dánok konoly rangadót vívtak, hiszen mindkét együttes gyengén kezdte a sorozatot: az északiak három meccsük közül egyet sem tudtak megnyerni, míg a csehek is csak egyet. Most azonban megszakadt a dánok rossz sorozata, hiszen idegenből tudták nagyon simán elhozni a három pontot, három góllal: CorneliusKjaer és Zimling vette be a hazaiak kapuját, így a piros-fehérek közelebb kerültek a második helyhez.

A H csoport éllovasának, Montenegrónak viszont nem volt iylen könnyű dolga: Moldovában mindössze 1-0-ra tudtak nyerni Vucinic góljával, bár Pekovic kiállítása miatt az utolsó félórát emberhátrányban focizták végig.

A magyarok csoportjában Hollandia ezúttal sem izzadt meg, 3-0-val küldték haza az észteket, Ausztria 6-0-ra ütötte ki a Feröer-szigeteket, Svédország viszont nem bírt az írekkel, 0-0-val zárult az összecsapás.

A G csoport első két helyezettje, Bosznia és Görögország egymás ellen döntötte el, ki álljon egyedül a hatos élén: a hazaiak Dzeko duplájának és Ibisevic találatának köszönhetően tudtak nyerni – a vendégeknél Gekas még szépített-, így átvették a vezetést.

Spanyolország elveszítette első helyét az I csoportban: a La Roja Sergio Ramos góljával ugyan vezetett a 79. percig, akkor azonban érkezett Teemu Pukki, és egyenlített. A végeredmény ez maradt, így ez a játéknap legnagyobb meglepetése, ráadásul a franciák előztek is az ötösben, ugyanis a gallok 3-1-re intézték el Grúziát. 

Az angolok a gólarányukon javítottak San Marino ellen, hiszen a háromoroszlánosok 8-0-ra (!) tudtak diadalmaskodni úgy, hogy hat különböző játékos vette be a kaput, Della Valle öngólját nem számítva: Oxlade-Chamberlain, Defoe, Young, Lampard, Rooney és Sturridge mattolta a hazai védelmet.

A Skócia-Wales szigetországi rangadón a skótok szereztek vezetést, és előnyüket tartották is a 72. percig, akkor azonban a játékvezető büntetőt ítélt a vendégeknek, és még ki is állította Snodgrasst: a tizenegyest Ramsey értékesítte, majd kétperccel később Robson-Kanu fordítani tudott.

A magyar válogatott döntetlenjéről ITT, a nap többi mérkőzéséről pedig ITT és ITT olvashatsz.

Eredmények – világbajnoki-selejtezők
A csoport:
Macedónia – Belgium 0-2 (0-1)
Gólszerzők: De Bruyne (26.), Hazard (63.-büntetőből)

Skócia – Wales 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Hanley (45.) illetve Ramsey (72.-büntetőből), Robson-Kanu (74.)
Piros lap: Snodgras (72.) illetve Ramsey (93.)

B csoport:
Csehország – Dánia 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Cornelius (57.), Kjaer (67.), Zimling (82.)

C csoport:
Ausztria – Feröer-szigetek 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Hosiner (8., 20.), Ivanschitz (28.), Junuzovic (77.), Alaba (78.), Garics (82.)

Svédország – Írország 0-0

D csoport:
Hollandia – Észtország 3-0 (0-0)
Gólszerzők: van der Vaart (47.), van Persie (72.), Schaken (84.)

F csoport:
Luxemburg – Azerbajdzsán 0-0

G csoport:
Szlovákia – Litvánia 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Jakubko (40.) illetve Sernas (19.)

Bosznia-Hercegovina – Görögország 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Dzeko (20., 54.), Ibisevic (36.) illetve Gekas (92.)

H csoport:
Moldova – Montenegró 0-1 (0-0)
Gólszerzők: Vucinic (78.)
Piros lap: Gatcan (90.) illetve Pekovic (63.)

Lengyelország – Ukrajna 1-3 (1-3)
Gólszerzők: Piszczek (18.), Jarmolenko (2.), Gusev (7.), Zozulja (45.) 

San Marino – Anglia 0-8 (0-5)
Gólszerzők: Della Valle (12.-öngól), Oxlade-Chamberlain (28.), Defoe (35., 77.), Young (39.), Lampard (42.), Rooney (54.), Sturridge (70.)

I csoport:
Spanyolország – Finnország 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Ramos (49.) illetve Pukki (79.)

Franciaország – Grúzia 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Giroud (45.), Valbuena (47.), Ribery (61.) illetve Kobakhidze (71.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik