Közélet

Lázár: Ha valakinek aránytalan terhet jelent a katáról való átváltás, attól elnézést kérek

Aki úgy érzi, hogy ez számára aránytalan fájdalmat okozott, számíthat rá, hogy a kormány majd hoz mérséklő lépéseket, aki pedig úgy érzi, hogy a bevezetési mód nem volt fair, nem volt sportszerű, (…) és aránytalan terheket jelent neki adóévben egy másik adónemet választani, attól én magam, országgyűlési képviselőként elnézést kell, hogy kérjek,

mondta a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjújában Lázár János. Az Infostart által szemlézett beszélgetésben az építési és beruházási miniszter kényszerű döntésnek nevezte a kata átalakítását, mondván háborús időben tartalékot kell képezni.

Ugyanakkor állítása szerint folyamatosan gondolkodnak azon, hogyan tudnának segíteni azoknak, akik eddig katát fizettek, most viszont más adózási formára szorulnak és hozzátette, hogy mivel minden adó egy adóévre szól, ezért a következő költségvetési évben felülvizsgálják azokat.

Lázár a rezsicsökkentés korlátozásával kapcsolatban elmondta, azért kényszerültek rá, mert a mostani árakkal már nem fenntartható és egy olyan új gazdasági korszak jön, amelyben sokkal drágább lesz az áram és a gáz mindenki számára. A tárcavezető szerint már az elmúlt tíz évben sort kellett volna keríteni az energiafüggőség kiváltására és óriási hibának nevezte, hogy eddig nem építették meg Paks 2-t.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy miniszterként például a Fertő-tavi építkezéssel, a Testnevelési Egyetemmel, az Iparművészeti Múzeummal, valamint a Bicske és Budapest közötti, illetve az M76-os és az M100-as autópályákkal kapcsolatos beruházások elhalasztásáról is döntött.

Kapcsolódó
Kiszámoltuk, mennyivel kell többet fizetnie, attól függően, mennyi áramot és gázt fogyaszt
Az áramnál kétszeres árat kell fizetni átlagfogyasztás felett, a gáznál több mint hétszerest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik