Foci

Fernando Torres a Chelsea-be igazolt

A Liverpool elengedte a spanyol világbajnokot, a londoniakhoz érkezett David Luiz, a Benfica védője is.

Ami hétfő délután még csak 99 százalékig volt biztos, éjfél előtt néhány perccel azzá vált: Fernando Torres, a spanyol válogatott világ- és Európa-bajnok támadója az angol bajnoki címvédőhöz igazolt.

A hazai híradásokban hétfőn este számoltak be – a többi közt mi is -, hogy a Pool vezetősége beleegyezett abba, hogy a játékosa tárgyalhasson a londoniakkal, de ekkor Torres már az orvosi vizsgálaton vett részt, legalábbis a BBC esti adása szerint.

Torres 50 millió font ellenében váltott klubbot. A Liverpool 35 milliót előzőleg el is költött, hiszen a Newcastle angol válogatott csatára, Andy Carroll a Mersey-partjára költözik ezért az összegért. Torres 5 és fél évre írt alá, heti 175 000 fontot keres majd.

“Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy itt lehetek” – nyilatkozta Torres a Chelsea TV-nek. “A Chelsea olyan csapat, amelyben mindig is játszani akartam, az egyik legjobb a világon. Ez egy felelősség is számomra, de úgy érzem, előrébb tudok lépni, fejlődni tudok ebben az együttesben. Készen állok a kihívásokra” – fogalmazott a Kölyök.

Nem mindenki örült a váltásnak, a Liverpool egyes drukkerei Torres-mezt égettek a hír hallatán.

Emlékeztetőül a tegnapi cikkünkben is szereplő videó:

A Chelsea egyébként megszerezte a Benfica brazil válogatott David Luizt is, ő 21 millió fontért költözik a Stamford Bridge-re.

AJÁNLOTT LINKEK:

Torres: ez egy előrelépés (guardian.co.uk)
Torres boldog, hogy kékben lehet (chelseafc.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik