Belföld

Másfél hónap alatt 559 rendőr mondott fel

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Május végén lejárt a rendőrök felmondási tilalma. Az azóta eltelt másfél hónapban, július 14-éig összesen 559 hivatásos állományú rendőr mondott fel  – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Az ORFK nem közölt megyei, regionális szintű adatokat, így nem derült ki, hogy az ország mely térségeit érintette legsúlyosabban a lemondási hullám.

A válaszból az is kiderült, hogy január és július elseje között összesen 483 rendőrt neveztek ki. Vagyis, a pályakezdők némileg kevesebben vannak, de a leszerelők és érkezők aránya nagyjából egyensúlyban maradt, különösen úgy, hogy július első két hetében további új rendőrök vehették fel a munkát – írja a Magyar Hang. A rendőrség általában két hónapos lemondási határidővel engedi el a korábbi alkalmazottakat, így a most távozók jellemzően szeptemberben, októberben lépnek ki majd a „cégtől”.

A kormány a napokban jelentette be, hogy két lépésben (idén szeptemberben, majd 2024-ben) emeli a katonák és a rendőrök fizetését.

Kapcsolódó
Két lépcsős béremelést kapnak a rendőrök és a katonák
Megállapították a határvadászok bérét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik