Belföld

Nem akar fizetni a MÁV – a mozdonyvezetők szerint ilyen eset még nem fordult elő a cég történetében

MTI Fotó: Kovács Attila
MTI Fotó: Kovács Attila

Minden kezdődik elölről a MÁV és a mozdonyvezetők vitájában, mivel a keddi egyeztetésen a vállalat új vezetése megtagadta, hogy kifizessék a korábbi elnök-vezérigazgatóval aláírt megállapodás alapján a 2500 mozdonyvezetőnek, motorvonat-vezetőnek és Flirt motorvonat-vezetőnek járó pluszpénzt – írja a Népszava a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tájékoztatására hivatkozva.

A lap felidézi, hogy a MOSZ az idén március 10-től határozatlan időre meghirdetett sztrájk előtt néhány órával lépett vissza a munkabeszüntetéstől, mert Homolya Róbert, az akkori elnök-vezérigazgató jelentős részben teljesítette azt a követelésüket, hogy a 2021-ben elmaradt béremelések miatt egyszeri, bruttó 545 ezer forint kifizetésével ellentételezze a cég a reálbérek elszenvedett csökkenését.

„Olyan még nem fordult elő a MÁV történetében, hogy egy aláírt megállapodást később nem tartott be a vállalat vezetése” – jelentette ki a lapnak a MOSZ elnöke, aki hozzátette, a keddi egyeztetésen egyértelművé vált, hogy a MÁV-csoport és a MÁV-Start vezetése is csak a vállalatcsoport mind az 56 ezer dolgozójának kialkudott, az év végi hűségpénzből előre kifizetett, 300 ezer forintos vasutasnapi pénzt hajlandó megadni, de az e fölött járó, külön kialkudott összeget annak ellenére nem, hogy a megállapodás külön is rögzítette: minden egyéb kifizetés a a többi munkavállalóval azonos módon illeti meg a mozdonyvezetőket.

Barsi Balázs, a MOSZ elnöke a Népszavának elmondta: ismét összehívják a szakszervezet küldöttközgyűlését, amelynek jogában áll eldönteni, újból meghirdetik-e a sztrájkot vagy sem. A MÁV vezetése az átlagosan bruttó havi 700 ezer forintot meghaladó mozdonyvezetői fizetésekre hivatkozva hosszú ideig nem akart fizetni egy fillért sem, ám a munkaerőhiány később a megegyezés felé terelte az akkori elnök-vezérigazgatót. Ezt az egyezséget rúgja fel most Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója – emlékeztet a lap,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik