Nagyvilág

Abortuszpárti képviselőket vettek őrizetbe Washingtonban

MTI/AP/Jose Luis Magana
MTI/AP/Jose Luis Magana

Az Egyesült Államok kongresszusának több demokrata párti képviselőjét vették őrizetbe helyi idő szerint kedden. A politikusok az abortuszt ellehetetlenítő törvények ellen tiltakoztak a legfelsőbb bíróság épületénél Washingtonban – írja az MTI.

A rendőrség a Twitteren azzal indokolta az intézkedést, hogy a – zömében nők alkotta – csoport elzárta az utat a járművek elől. 34 tüntetőt, köztük a kongresszus 16 tagját – köztük Rashida Tlaibet, Ilhan Omart és Alexandra Ocasio-Cortezt – vették őrizetbe.

Helyszíni beszámolók szerint a tiltakozó politikusok és társaik zöld, „Nem hátrálunk!” feliratú fejpántot viseltek. Ocasio-Cortez a Twitteren megerősítette az őrizetbe vétel hírét, üzenetét „az abortuszhoz való jog emberi jog” hashtaggel látta el. Tlaib és Omar a tiltakozást polgári engedetlenségnek nevezte, a szintén az őrizetbe vettek között lévő Cori Bush képviselő pedig azt mondta, nem adják fel a küzdelmet.

Az amerikai legfelsőbb bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – június 24-én érvénytelenítette az úgynevezett Roe kontra Wade döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt. Az 1973-as jogesetben a testület azt mondta ki, hogy alkotmányellenesnek számít az abortuszjog korlátozása. A változás következtében a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortusz szabályozásáról. A júniusi döntést követően máris több államban a terhességmegszakítást ellehetetlenítő szabályozást léptettek életbe.

Kiemelt kép: Tüntetők az abortuszjogok melletti határozottabb kiállást követelik Joe Biden amerikai elnöktől útban a washingtoni Fehér Ház felé 2022. július 9-én. MTI/AP/Jose Luis Magana

Ajánlott videó

Olvasói sztorik