Élet-Stílus

Fel akart bérelni egy bérgyilkost, hogy ölje meg a munkatársát, miután mindkettőjüknek viszonya volt a főnökükkel

Getty Images
Getty Images
A férfinek közben hosszútávú kapcsolata és gyerekei is vannak.

Whitney Frankset azzal vádolják a bíróságon, hogy fel akart bérelni egy bérgyilkost a dark weben, hogy 1000 font, azaz 460 ezer forint fejében végezzen egy munkatársnőjével. A hirdetésében az állt:

Egy nő gyilkosát keresem. 1000 fontom van, de hajlandó vagyok többet fizetni. Ez a nő sok problémát okoz nekem és másoknak. Kérem, segítsen valaki ennek az elrendezésében.

A szöveg után a munkatárs, Ruut Ruutna leírása, címe és Facebook-profilja is ott volt – számolt be róla a Daily Mail.

Franks 2015-ben kezdett el dolgozni a sportruházati Sports Direct áruházlánc Milton Keynes-i üzletében. Egy évvel később kezdődött el a románca az üzletvezetőjével, James Presttel, és folytatódott még akkor is, mikor 2017-ben Ruutna is a bolt alkalmazásába állt, majd vele is viszonyba kezdett Prest.

Prest közben otthon neveli két gyerekét azok anyjával. Egymás ellen haragította két szeretőjét, Frankset át is helyezzék 2018-ban egy másik üzletbe.

A férfi még 2020-ban is átjárt Ruutnához, egy éjjel, mikor a gyerekek és a párja már aludtak, átszökött a nőhöz, de vélhetőleg követte őt Franks, aki pár nappal később szembesítette a Milton Keynes-i üzletben Prestet és Ruutnát, hogy tud a dologról.

Később Franks már olyan e-mailt írt a férfinek, amiben azért esedezik, fogadja őt vissza, legboldogabb emberré teszi a világon. Azt is hozzátette:

Próbálom leküzdeni a szorongásaimat. Találtam néhány dolgot, ami segíthet, úgyhogy kipróbálom őket.

Ezek közé tartozhatott egy gyilkos felbérlése, ami végül meg sem történt, mert a hirdetés a BBC egyik oknyomozó újságírójának, Carl Millernek is szemet ütött. Franks előbb idézett e-mailje után egy nappal értesítette a hirdetésről Miller a rendőröket.

A hirdetésből azt nem lehetett tudni, ki adta fel, ezért a rendőrök előbb védelembe alá vették Ruutnát, majd elkezdtek nyomozni. Ebben nagy segítségükre volt Ruutna, aki sejtette, hogy Franks lehet az ügy mögött.

Franks tagadja a bűnösségét, azt állítja, hogy ő a dark webet csak kipróbálta, de nem adott fel semmilyen hirdetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik