Kultúra

Szigetelőfóliába csomagoltak egy hidat Londonban, így védik a forróságtól

Hollie Adams / Getty Images
Hollie Adams / Getty Images

Olyan hőséghullám érkezik a napokban többek közt a britekhez is, hogy már az építményeket is védeni kell a magas hőmérsékleti hatásoktól. Éppen ezért szigetelőanyaggal vonták be London egyik ismert hídja, a Hammersmith Bridge egy részét, hogy így próbálják elkerülni a híd károsodását – írja az Insider.

A 135 éves viktoriánus építmény – amely nem mellesleg ihletként szolgált Széchenyi István számára a Lánchíd megálmodásában – a világ egyik legrégebbi függőhídja. Az építményt már korábban is kikezdte a meleg: 2020-ban épp a nagy hőség miatt zárták le végleg a gépkocsiforgalom elől, akkor a nagy hőség repedéseket okozott a híd talapzatában. Ma már csak biciklisek és járókelők használhatják, a hőség miatt azonban lehet, hogy ők sem sokáig: a városi tanács úgy határozott, hogy amint a híd láncai 18 fok fölé melegednek, senki számára sem biztonságos a híd, így lezárják azt.

Ezt azonban mindenképpen el akarják kerülni, így került védőfólia a hídra, amely egy nagyobb projekt egyik eleme: a hővédő fóliák mellett olyan hűtőberendezéssel is próbálják megóvni a hidat a túlmelegedéstől, amit éjjelente helyeznek működésbe. A híd megóvására összesen 420 ezer fontot, azaz majdnem 200 millió forintot költöttek, ám vélhetően még így is jobban járnak, mintha ki kéne fizetni a rendkívül régi híd javítási költségeit. A tanács által megosztott képeken látszik, hogyan csomagolták hővédő fóliákba a híd egy részét:

Angliában soha nem látott hőhullámra készülnek a héten: míg Londonban kedden 38 fokos csúcsot várnak, addig az ország egyes részein 40 fok is lehet. Összehasonlításként: a rekord eddig 38,7 fok volt 2019 nyarán.

Kapcsolódó
Halálos forróság csap le Angliára
Egyes helyeken akár 40 Celsius-fokot is mérhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik