Emlékezetes pillanatokról és elszalasztott lehetőségekről beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Udvardy Luca, aki vasárnap junior döntőt vívott a wimbledoni teniszbajnokságon. A korosztályos Grand Slam-torna egyetlen magyarja a fináléban kikapott az első kiemelt amerikai Liv Hovdétól.
A százéves centerpályán volt a döntő, én még soha nem játszottam ekkora stadionban. Sokan nézték a meccset, hangosak is voltak, de nekem nagyon tetszett az egész. A döntőben amúgy megvoltak az esélyeim, de Liv most jobban jött ki a szorosabb pontokból.
Annyi biztos, hogy mindketten nagyon izgultunk. Én minden meccsre úgy megyek ki, hogy megnyerem, de a Grand Slameken már csak jó játékosok vannak” – tette hozzá a mindig édesanyjával utazó Udvardy Luca, aki 19. a junior rangsorban, és ha Wimbledon után osztottak volna ranglista pontokat – ez az oroszok és a fehéroroszok kizárása miatt nem történt meg –, akkor most már top 10-es lenne.
Két nappal később már a Római Teniszakadémia salakján küzdött párosban Szabanin Natáliával, de nagy csatában kikaptak egy tajvani-indonéz duótól.
„Ez volt az első alkalom, hogy fűről salakra kellett átállnom. Három hétig füvön szerepeltem, életemben először játszottam ezen a borításon, úgyhogy nehéz és furcsa volt a váltás. Natival ezzel együtt jó meccset játszottunk, főleg úgy, hogy ez volt az első párosunk együt” – mondta a 16 éves játékos.
Udvardy elárulta, hogy győztes meccs esetén babonából mindig ugyanazt reggelizi azon a héten, amíg versenyben van, valamint, hogy Roger Federer a példaképe, illetve nagy álma nővérével, Udvardy Pannával párosban sikereket aratni.