Foci

Tökéletes szezon kapujában a Porto

Az Európa Ligában és a portugál bajnokságban csúcsra érő alakulat a kupadöntőben triplázhat. A sikeredző maradna.

A veretlenül portugál bajnoki címet nyert FC Porto labdarúgócsapata fantasztikus szezont produkált, látványos, kombinatív futballal jutott a csúcsra a hazai pontvadászatban és a Braga tegnapi legyőzésével a második számú kontinentális sorozatban is. A Porto ráadásul vasárnap triplázhat, ha a nemzeti kupadöntőben legyőzi a Guimaraes alakulatát.

“Nagyszerű, amit az idén elértünk, és ha megszerezzük a harmadik trófeát is, akkor örökké emlékezetes marad ez a szezon a Porto számára” – mondta André Villas-Boas, a csapat 33 éves vezetőedzője. “Lelki szempontból is hatalmas lökés ez a siker, amelyhez az is kellett, hogy fordulóról fordulóra egyre jobban higgyünk magunkban. A Porto ezzel még különlegesebb, még egyedülállóbb egyesületté vált. Büszke vagyok azokra a megismételhetetlen pillanatokra, amelyeket itt átéltem.”

Villas-Boas “mentorainak”, José Mourinhónak és a 2009-ben elhunyt Sir Bobby Robsonnak is ajánlotta a győzelmet. “Bobby (Robson) megengedte, hogy 16 évesen közelebb kerüljek hozzá, és a futballban alkalmazott taktikákról beszélgessek vele. Elvitt az edzésekre, hogy megnézhessem őket. Tisztelettel bánt velem, egy olyan fiúval, akit csak nemrégiben ismert meg a portói háztömbben, ahol mindketten laktunk” – emlékezett vissza a szakember (a Villas-Boas-sztoriról bővebben ebben a cikkünkben olvashat).

A 33 évesen és 213 naposan minden idők legfiatalabb európai kupagyőztes edzőjévé vált szakember hozzátette, a kivásárlási ára nagyon magas, ő pedig továbbra is elkötelezett a klub iránt, s reméli, hogy a csapat legjobb futballistái szintén maradnak. “Ezek az összegek tükrözik a Porto, mint márkanév erősségét, én pedig nagyon boldog vagyok itt, ez a szülővárosom. Az elért sikerekhez bizalomra és tehetségre volt szükségem, a legjobb játékosokkal dolgozhattam együtt, tőlük egyébként sem lenne könnyű megválnom. A portói futballisták ára egyébként nagyon megemelkedett, nem lesz könnyű megszerezni őket, s a nehéz gazdasági helyzetben nincs is elég pénzük ehhez a riválisainknak.”

Villas-Boas nyilatkozatában megemlítette, hogy brazil támadója, Hulk kivásárlási ára például 100 millió euró, a szerdai döntőben győztes gólt szerzett – és 17 találattal az idei EL-kiírásban legeredményesebb – Falcao pedig 30 millió eurónál kevesebbért nem eladó.

A kolumbiai támadó már a következő szezonra is üzent az ellenfeleknek: “Kitűnő szezonunk volt az Európa Ligában, most pedig már nagy várakozással tekintünk a Bajnokok Ligája elé. A titkunk az, hogy keményen dolgozunk és olyanok vagyunk, mint egy család. Minden játékos tudja a feladatát, a csapat érdekeit tartjuk szem előtt” – mondta Falcao.

A története első európai kupafináléját megvívott Braga edzője, Domingos Paciencia úgy fogalmazott, örömre nincs okuk, ugyanakkor büszkék lehetnek arra, amit elértek. “Közel 20 nemzetközi mérkőzést játszottunk ebben az idényben a Bajnokok Ligájában és az EL-ben, utóbbi sorozatban ráadásul egészen a döntőig jutottunk, ez pedig azt mutatja, hogy a Braga minőségi kerettel rendelkezik” – mondta a játékosként a Portóval hétszeres bajnok mester. “Természetesen nem lehetünk boldogok, de megmutattuk, a hit és az eltökéltség sokat segít abban, hogy messzire jussunk.”

Eredmény – Európa Liga, döntő
Dublin, Dublin Aréna, 51 700 néző, Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
Porto – Braga 1-0 (1-0)
Porto: Helton – Alvaro Pereira, Otamendi, Rolando, Sapunaru – Joao Moutinho, Fernando, Guarín (Belluschi, 73.) – Varela (Rodriguez, 79.), Falcao, Hulk Vezetőedző: André Villas-Boas
Braga: Artur – Sílvio, Alberto Rodriguez (Kaká, a szünetben), Paulao, Miguel Garcia – Vandinho, Hugo Viana (Mossoró, a szünetben), Custóido – Paulo César, Lima (Meyong, 66.), Alan Vezetőedző: Domingos Paciencia

Gólszerző:Falcao (44.)

Sárga lap: Sapuranu (50.), Helton (90.), Roaldno (93.) illetve Viana (24.), Silvio (30.), Garcia (55.), Mossoró (58.), Kaká (80.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik