Élet-Stílus

„Nézzétek, itt egy anakonda, videóra veszem” – mondta a férfi, és a kígyó már oda is csapott

A brazil idegenvezető feldühítette az óriáskígyót.

Egy idegenvezető videóra vette, ahogy felbőszített egy anakondát.

Joao Severino június 30-án csónakkal vitt turistákat az Araguaia folyón (Goiás állam), amikor észrevette a hatalmas hüllőt a vízben.

A New York Post szerint a 38 éves idegenvezető, miután meglátta a kígyót a farönkön, felajánlotta a csoportnak, hogy videóra veszi az állatot, és akkor mindenki meg tudja majd nézni. Az óriáskígyó kevésbé volt elragadtatva az ötlettől, és ezt finoman jelezte is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

João Severino (@lavaginha_) által megosztott bejegyzés

Hogy miért nevettek ennyire körülötte, nem tudni, hiszen a zöld anakonda a világ legnagyobb tömegű kígyója és egyben az egyik leghosszabb is (a Wikipédia szerint egy kifejlett példánya egyes becslések szerint a 7,5 métert és a 136–180 kilogrammot, más becslések szerint akár a 8,8 métert és a 227 kilót is elérheti), amely emberre éppúgy veszélyes lehet, mint a kisebb és nagyobb gerincesekre.

Mindenesetre Severinónak szerencséje volt, hiszen a kígyó csak épp hogy odakapott, nem okozott sérülést neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik