Élet-Stílus

Horváth Gréta a Meggyes Dáviddal való házasságáról: A családommal úgy élünk, mintha soha nem létezett volna az az időszak

Meggyessel januárban váltak el útjaik.

Horváth Gréta és Meggyes Dávid házassága januárban meglehetősen nagy csinnadrattával ért véget. Az influenszer akkor úgy fogalmazott: „A férjem úgy döntött, kilép az életünkből.”

Meggyes nem sokkal ezután a közösségi oldalán is bevallotta, hogy van valakije. Mint később kiderült, Stana Alexandra táncosnő mellett találta meg a boldogságot. Utóbbi egyébként állítja, nem ő szerette el a férfit Horváth Grétától.

Kapcsolódó
Stana Alexandra szerint ő nem szerette el Meggyes Dávidot Horváth Grétától
A táncosnő szerint Meggyes nem élt párhuzamos életet.

Az influenszer időközben szintén párra talált, ezúttal viszont úgy döntött, nem teszi közszemlére a szerelmét, aki egyébként maga sem szeretne szerepelni. Ezzel párhuzamosan a napokban adásba került Horváth és Meggyes utolsó közös tévés szereplése is: Pénzt vagy éveket! forgatása alatt még szó sem volt közöttük válásról.

A műsor kapcsán most arról kérdezték az influenszert, hogy őt vagy a párját nem zavarja-e, hogy a szóban forgó adásban még a volt férjével szerepel. Horváth 24 órán át elérhető Instagram történetében válaszolt.

Az egy régi felvétel volt! Jaj, ő vele nagyon sokat nevetünk minden ilyen dolgon. A legnagyobb őszinteséggel írom, hogy úgy élünk én és a családom, mintha soha nem létezett volna az az időszak. Ja és nem nézünk tévét

– magyarázta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik