Szórakozás

Fekete Dávid sokat forgatta a Bibliát a börtönben, előadásokat tartana fiataloknak Istenről

TV2
TV2
Ha írna egy keresztény slágert, ő lehetne a magyar Justin Bieber.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, a Győri Járásbíróság megszüntette a 320 milliós csalással és sikkasztással vádolt Fekete Dávid letartóztatását, és nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe helyezte az énekest. Jövő héten születik döntés arról, Fekete maradhat-e anyja lakásában.

Kapcsolódó
Nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe került Fekete Dávid
Hét év börtönt kértek rá. A bíróság szerint a kiskorú gyermekei iránt érzett érzelmei miatt sem akar megszökni az énekes.

Ügyvédje, Kaposi Gergely a Blikknek nyilatkozott arról, az énekes mivel töltötte idejét a börtönben.

Dávid rengeteget olvasta a Bibliát a börtönben, és teológiai tanulmányokat is folytatott. Szeretne a hittudománnyal sokkal mélyebben foglalkozni. Sőt, táborokban és rendezvényeken tartana előadásokat fiataloknak, akiknek a saját példáján keresztül mutatná meg, hogyan kezeljék a korán érkező sikert, illetve hogyan kerüljenek közelebb Istenhez. Dávid eltökélt, dolgozni szeretne, hiszen a büntetőeljárás még sokáig elhúzódhat. Az elsődleges vonal a művészi pálya marad, szeretne még lehetőséget kapni énekesként

– fogalmazott az ügyvéd.

Fekete Dávid korábban is vallásos volt, emeli ki a lap, hiszen feleségével való szakításuk idején is Istenről posztolt a közösségi médiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik