Bár az HBO épp nehéz helyzetbe hozza az európai tartalmakat, lehet olyan rejtett gyöngyszemekre bukkanni, mint a 2010-ben bemutatott Drágám, én szeretlek! című dokumentumfilm, amely nemrég bekerült az HBO Max kínálatába. Bár a cím utalhatna akár egy ezredik romkomra valamelyik tévécsatorna délutáni műsorsávjában, a mondat mögött ott lapul a film lényege. Ezeket a szavakat mondja ugyanis tört angolsággal egy egyiptomi taxisofőr a hozzá bepattanó, hatvan körüli lengyel nőnek megismerkedésük után nagyjából négy perccel. A nő gondosan fazonírozott rózsaszín műkörmeivel csak legyint, hiszen ő sem most jött le a falvédőről, viszont épp a fiatal egyiptomi férfiak rendkívül lényegre törő udvarlása az, ami miatt Hurghadába érkezett.
A dokumentumfilm három olyan nőt mutat be, akik egyetlen céllal érkeztek az egyiptomi turistaparadicsomba: szeretnék kiélvezni a helyi férfiak ostromlását. Ki szerelemre, ki törődésre, ki csak arra vágyik, hogy végre vegyék észre az utcán. Az, hogy a kelet-európai – jellemzően lengyel nők ezzel a céllal érkeznek ide, már jelenséggé nőtte ki magát, és amire ekkora kereslet van, ott a kínálat is ennek megfelelően fejlődik.
Az ideérkező nők közül az egyiknek a sorsa különösen érdekes: a hatvan körüli nyugdíjas beleunt a szürke lengyel mindennapokba és a nagymamalétbe.
És miközben a teste valóban megöregedett, a lelke ugyanolyan kalandokban venne részt, mint fiatalkorában, ebből a szempontból még érthetővé is válik az elsőre meghökkentő tény, hogy Egyiptomba tényleg rengeteg idősödő lengyel nő érkezik csak és kizárólag a fiatal férfiak miatt. A nagymamabéklyót otthon hagyó nő láthatóan azonnal kivirul – vagy ahogy ő fogalmaz, megint láthatóvá válik –, és az utcán ismét nőként tekintenek rá az emberek, mi több, ostromolják is a férfiak a gyanúsan gyorsan fellobbanó szerelmükkel.
Mielőtt azonban még bárki rásüthetné a jelenségre, hogy az egyiptomi szexturizmus kimerül abban, hogy pajzán nagymamahadak kuncsorognak szexért, megismerjük a film másik két szereplőjét is: két fiatal, a húszas éveikben járó lengyel lányt, akik szintén a szerelmet keresik. Ők azok, akik szerint a lengyel férfitársadalom elviselhetetlenül hímsoviniszta, ahol az udvarlás kimerül abban, hogy disznó vicceket hadarva csapnak rá a férfiak a nők fenekére. Ők világítják meg a szexturizmus másik aspektusát, azt, hogy nemcsak a nagymamabélyeg elől lehet Egyiptomig menekülni, de a tiszteletlen és unalmas férfiak elől is. Beszámolóikból kiviláglik a konzervatív lengyel társadalom kritikája is: Lengyelországot egy tolerancia nélküli országnak titulálják, ahol az ítélkezés és az elutasítás nemzeti sport. Egyiküknek olyan jól megy a pártalálás, hogy saját bevallása szerint mindössze tizenöt perc alatt szeret bele egy férfiba, akihez egy héten belül hozzá is megy, és már az iszlám vallásra való áttérést tervezgeti. Pedig nem feltétlenül kéne, ahogy erre a film is rámutat:
És mikor már azt hinnénk, hogy a film egyértelműen a különféle elnyomások alatt élő nők oldalán áll, akkor a férfiakat is beszéltetni kezdi, hogy teljes és végső soron szívfacsaró legyen a kép. Beszélnek a hivatásos nőcsábászok, akik megdöbbentő számú nőnek teszik egyszerre a szépet, és ugyan egyikük csak azt nevezi meg a prózai oknak, hogy imádja a szexet, két másik megszólaló megmutatja, hol van a kutya elásva: a nők pénztárcájában. Alapvető trükköket is megosztanak: először beteg édesanyja gyógyszerére kell pénzt kérni, vagy feltöltetni a telefont azzal az indokkal, hogy még több szerelmes sms-t küldhessenek. Az egyiptomi férfiak számára ez egyértelműen pénzkereseti lehetőség, hogy így indítsák be a bizniszüket, nyithassanak vállalkozást vagy üzletet, miközben azzal a nyakatekert érveléssel édesgetik tervükhöz a tehetős nőket, hogy ha a saját lábán állhatna, a pénzből később eltarthatná a nőt. A filmben megemlítik az igazi csúcsteljesítményt is: egyikük egy svájci nő protezsáltjaként egy év alatt épített fel egy komplett szállodát.
A nő visszakapja az önbizalmát, cserébe vesz egy kisebb boltot a férfinak, így a nő ezen csak nyer
– mondja vagy inkább bizonygatja a lengyel nyugdíjas, akin látszik is, hogy tényleg eszerint él, és valójában a prostitúció szürke zónájában jár.
Szintén remek döntés Anna Blaszczyk rendezőnő részéről, hogy egy másik férfitípust is beemelt a filmbe: azokat a lengyel férfiakat, akik a nők miatt érkeznek az üdülőparadicsomba, de inkább csak felbosszantják magukat a sorozatos elutasításon, na meg azon, hogy nőnemű honfitársaiknak már egy taxiút alatt sikerül párt találniuk.
Néha szégyellem, hogy lengyel vagyok
– mondja az egyikük, és a viselkedésükkel tökéletesen szemléltetik, amit korábban a két fiatalabb lány a lengyel férfiakról mondott. A végtelenségig frusztrált férfiak elutasítóan beszélnek a szexturizmusról, és az ebben résztvevő nőkről is megvan a rendkívül határozott, de nem túl szalonképes véleményük. Egyikükből végül kibukik a szomorú igazság:
Ezek a nők mindenkivel lefekszenek, csak velünk nem.
Míg tehát az egyik oldalon ott vannak az egyébként kifejezetten határozottnak és magabiztosnak tűnő nők, akik elmondásuk szerint pontosan tisztában vannak a dolgok természetével, a másik oldalon a markukat dörzsölő egyiptomi férfiak mutatják meg az illúzió mögött rejlő, pusztán pénz által motivált románcokat. A film vége szívszorítóan mutatja meg, hogy valójában ki kit ver át: míg a nyugdíjas csillogó szemmel magyarázza, hogy igenis el tudja hinni a reptéren tőle könnyekkel búcsúzó férfi szomorúságát, addig az egyik egyiptomi éppen egy újabb trükköt oszt meg a hivatásos nőcsábászi pálya iránt érdeklődőkkel:
Drágám, én szeretlek! (Darling I Lowe Ju), 2010, 59 perc, elérhető az HBO Max kínálatában.
