Kultúra

Lemondott posztjáról az SZFE HÖK elnöke, mert belefáradt a szélmalomharcba

Ferenczy-Nagy Boglárka vagyok, vastagbetűkkel szedett név a Színház -és Filmművészeti Egyetemnek nevezett bürokratikus káoszban. És azt hiszem, amiről lemondok, az valójában csak a vastag betű. Sok egyébben már amúgy sem nyilvánult meg kiemelt pozícióm. A hasznos élettapasztalatot köszönöm. HÖK elnöki megbízatásomról lemondok, a vastag betűket pedig a HÖK elnökhelyettesére bízom

– ezekkel a sorokkal jelentette be hosszú Facebook-bejegyzése végén Ferenczy-Nagy Boglárka, hogy lemond az SZFE HÖK elnöki pozíciójáról.

A hallgató a döntését azzal indokolta, hogy igazságérzete nem engedi, hogy továbbra is betöltse a pozíciót. Mint írja, „az általam ismert útvonalak, az őszinteség, a tiszta kommunikáció, a logikus gondolkodás, az ésszerű rugalmasság útvonalai –most már világos – itt nem vezetnek sehová. Nincsenek eszközeim.”

Később részletezi, azért vállalta el a Hallgatói Önkormányzat vezetését, és vállalta ezzel, hogy némelyik FreeSZFE-s korábbi diáktársa szemében „gerinctelen árulóvá” váljon, mert szerette volna, ha az intézményben legalább az megmarad, ami eddig vonzó volt: a közösség, a diákélet, a közös inspiráció, a bizalom, a minőség-központúság, az alkotás öröme. Mára azonban belefáradt a harcba, és abba, hogy hiába volt hajlandó sok-sok együttműködésre és kötött meg megannyi kompromisszumot.

Hogy végül mit értem el? Elértem, hogy Önök elkezdtek mindenütt megkerülni, a határozatok meghozatalából kihagyni, a fontos információk csak késve, vagy egyáltalán nem jutottak el hozzám. Ezzel pedig elérték, hogy egyre kevésbé volt rálátásom a történésekre, és úgy éreztem, hogy sem a vezetés, sem a diákság nem is igényli már, hogy legyen (…) Elérték, hogy már a diáktársaim se lássanak semmi tekintélyt a HÖK elnöki pozíció mögött. És elérték, hogy annyira belefáradtam az említett, végeláthatatlan küzdelembe, hogy most abbahagyom. Hiszen én soha nem harcolni akartam Önökkel

– írta az intézmény vezetőségének címzett nyílt levelében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik