Belföld

Pénzbüntetést kértek az izgalomra vágyó Árkádos pénzszállítóra

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Hatóság félrevezetése miatt emelt vádat az ügyészség azzal a 30 éves pénzszállítóval szemben, aki unalmasnak találta a munkáját, ezért tavaly áprilisban kitalált egy sztorit, miszerint ki akarták rabolni az Árkádban.

A vádirat szerint a férfi az ominózus nap több helyszínen is járt az egyik munkatársával. Kollégája vezette a pénzszállító autót, a terhelt pedig begyűjtötte a készpénzt. Kora délután érkeztek meg az Árkádba, ahova a 30 éves férfi bement, majd később, amikor visszatért a gépkocsihoz, azt állította a kollégájának, hogy megpróbálták kirabolni, azonban az ő helytállása miatt a támadó végül elmenekült.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi állítása valótlan volt, s csak azért találta ki a rablási kísérletet, hogy a kollégája előtt jó színben tüntesse fel magát. Munkatársa azonban ekkor emlékeztette a férfit arra, hogy a támadást azonnal be kell jelentenie, ezért a terhelt felhívta a diszpécseri szolgálatot, és azt a valótlan bejelentést tette, hogy a bevásárlóközpont zárt folyosóján egy férfi, késsel a kezében, a nála lévő értékszállító táska átadását követelte tőle, ő azonban a táskával megütötte a támadót, aki ekkor elfutott a helyszínről.

A diszpécseri szolgálat munkatársa azonnal bejelentést tett a rendőrségen, amelynek eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányságon rablás bűntett kísérlete miatt nyomozás indult. A vádlottat még aznap kihallgatták a nyomozók tanúként, amelynek során beismerte a tettét. Elmondása szerint izgalomra és elismertségre vágyott, mert unalmas az élete, és szeretett volna bevágódni a kollégáinál.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kért az elkövetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik