Nagyvilág

Nehezére esne mást támogatni, ezért magát jelöli elnöknek a korábbi román miniszterelnök

MTI / EPA / Robert Ghement
MTI / EPA / Robert Ghement

Ludovic Orban korábbi román miniszterelnök kedden jelentette be, hogy indulni fog az államelnöki választásokon. Orban ezt azzal indokolta, hogy nehezére esne bárki mást támogatni erre a tisztségre, miután Klaus Iohannis jelenlegi államfő szerinte már a parlamenti választásokkor árulóvá vált, és visszajátszotta Romániát a szociáldemokraták kezére.

„Nem nyertük meg a parlamenti választásokat, de készen álltunk kormányozni Romániát, volt csapatunk, volt partnerünk, akivel erős koalíciót alkothattunk volna, és valóban véghezvihettük volna a reformokat, amelyekre Romániának szüksége van. Sajnálatos módon, az, akinek támogatnia kellett volna ezt a projektet, elárult minket” – fogalmazott a korábbi miniszterelnök az Agerpres román állami hírügynökség szerint.

Ezek után – mint mondta – már nagyon nehezére esik támogatni bárkit is erre a tisztségre, ezért úgy döntött, versenybe száll az államelnöki tisztségért.

Ludovic Orban 2019 novembere és 2020 decembere között volt Románia miniszterelnöke. A politikus 2017 és 2021 között elnöke volt a román Nemzeti Liberális Pártnak, később azonban a Jobboldal Ereje néven új pártot alapított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik