Belföld

MSZP: Kósa egy törvénysértő pártkatona

Kósa Lajos (Fidesz) Debrecen polgármestere nem felelős polgármesterként, hanem törvénysértő pártkatonaként viselkedik - jelentette ki Zsiros Zsolt, az MSZP városi elnöke és Varga Zoltán alelnök.

A szocialista politikusok szerint a ferencvárosi időközi választás finisében Kósa Lajos előbb a Fidesz választási gyűlésén, majd a médiumokon keresztül is olyan hazug állításokat fogalmazott meg, amivel megsértette a szocialista jelölt becsületét és jó hírnevét.

Zsiros Zsolt szerint elfogadhatatlan, hogy míg Kósa Lajos Budapesten, a ferencvárosi választási kampányban hazugságokkal „haknizik”, addig Debrecen lakosai a polgármesteri intézkedések hiányában fuldokolnak a szmogtól és a portól.
Mint ahogy elfogadhatatlan az is, hogy míg Kósa Lajos igaztalan módon azzal riogatja a ferencvárosiakat, hogy „ha a szocik győznek, akkor velünk bármit megtehetnek”, addig itt Debrecenben ezzel a gyakorlattal él.

A szocialista politikusok felszólították Kósa Lajost, hogy „hagyjon fel jogsértő magatartásával, fejezze be a jó ízlést és a törvényeket egyaránt sértő politikai hakniját”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik