Hétfőn leomlott egy épület felső szintje Budapest VI. kerületében, a Jókai utcában. A lehulló törmeléktől az utcán többen megsérültek. A mentők összesen négy sérültet láttak el a helyszínen, egy embert kórházba szállítottak. A legsúlyosabb sérült a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett.
Németh Péter, egy független alkuszcég kommunikációs igazgatója nem javasolta lakóknak, hogy kármentésbe és javításokba kezdjenek, mert ezzel befolyásolhatják a vizsgálatokat. Szükségük lesz viszont a váratlanul felmerülő költségeik igazolására, ezért érdemes a számlákat eltenniük, a legfontosabb pedig az, hogy bejelentsék a kárukat a biztosítóknak, és derüljön ki, mire terjed ki a biztosításuk.
Az MTI információi szerint a házomlás után sok autó megrongálódott, öt jármű teljesen összelapult.
– tette hozzá Németh Péter.
(MTI)