Szórakozás

Nevetséges fantomrajzzal keresnek egy viszkitolvajt

Aki ez alapján felismeri, az is kap biztos egy viszkit.

Állítólag több kocsmából is lopott Brightonban és Hove-ban egy férfi, akire egy pultos kézzel rajzolt „fantomképpel” próbálja felhívni a figyelmet. Az igyekezetét lehet dicsérni, de nem biztos, hogy a kép vezet a tolvaj elkapásához.

A fantomképről volt, aki megjegyezte, szerinte a rajz nem is egy emberről készült, hanem egy hagymáról. Többen a Photoshop segítségével viccelődtek a rajzon.

Kean, a mű készítője a Mirrornak azt mondta, mikor a kommentekben meglátta a viccelődést, jött rá arra, nem sok értelme volt a rajzolásnak.

Azt is elmesélte, hogy a tolvaj, úgy tett, mintha fizetne, a kártyáját odaérintette a terminálhoz, de visszautasította a bank a tranzakciót, mert nem volt pénz a kártyáján. Csakhogy ekkorra már lehúzta a dupla viszkit, és meg is lépett.

Kean utánament, kérdőre vonta, mire a férfi azt mondta, hogy nincs pénze, de ledolgozza szívesen, esetleg el is lophat neki valamit. Kean ezzel nem élt, leteremtette, majd felszólította a tolvajt, soha többé ne jelenjen meg a bárjukban.

Utána készítette el a rajzot, hogy a többi kocsmát figyelmeztesse, mert megtudta a főnökétől, máshol is eljátszott ezzel a módszerrel a férfi.

Csak ekkor jöttem rá, milyen rossz és teljesen hasztalan rajzot csináltam, de vicces volt, mennyien vették ezt észre. Jó kedvem maradt a műszak hátralevő részére.

A fotót megosztotta a helyi kocsmárosok Facebook-csoportjában is, ahol azt is odaírta, a férfinek sötét haja, borostája, illetve egy csúnya heg volt a nyakán, és szürke pólót viselt.

Kean azt reméli, hoyg mivel felkapták az interneten a rajzát, így tényleg sok pultoshoz elér a posztja, és talán fel is ismerik a fotó alapján az elkövetőt.

Bár ezt erősen kétlem. Fél füllel rajzoltam le a srácot, nincsen teste és így utólag visszagondolva, túl messze vannak a szemei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik