Gazdaság

12 év után új ember kerül az Állami Számvevőszék élére

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét, volt jegybanki alelnököt jelöli a Fidesz és a KDNP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új elnökének – tudta meg a VG Bánki Eriktől, a jelölőbizottság fideszes elnökétől.

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választották meg, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-én jár le. A jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni.

Windisch László 2002-ben kezdett el dolgozni a NAV jogelődjénél, az APEH-nál, majd 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatási főosztályának vezetője volt, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatóság költségvetési elemzések igazgatójaként tevékenykedett. 2013–19 között az MNB alelnöke, a monetáris tanács tagja volt, innen igazolt át a KSH-hoz, amelynek elnökhelyettese 2021 januárja óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik