Belföld

Novák Katalin elárulta, kikért áll ki államfőként

VARGA JENNIFER / 24.HU
VARGA JENNIFER / 24.HU
A felsoroltak alapján, a Párbeszéd hiába kérte a köztársasági elnököt, hogy vegyen részt a Budapest Pride valamelyik rendezvényén.

Novák Katalin közösségi oldalán egyértelművé tette, köztársasági elnökként abban fogja erősíteni a magyarokat, ami személyes meggyőződése is.

Az államfő pontokba szedve sorolta fel, hogy kik, miben számíthatnak rá.

  • 1. A családokért továbbra is dolgozik. Azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, biztonságban felnevelkedhessen. A megfogant emberi életet minden körülmények között védeni fogja.
  • 2. Kiáll azért, hogy a nők szabadon kiteljesedhessenek családjukban, hivatásukban, minél több lehetőségük legyen a boldogulásra.
  • 3. Számíthatnak rá azok is, akik rosszabb körülmények között, nehéz helyzetben élnek. Fellép az elesettekért, mindazokért, akiket „kevésbé hallunk, látunk”.
  • 4. Feladatának tartja, hogy a tehetséges fiatalok mellé álljon, azért hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.
  • 5. Hiszi, hogy a XXI. században még jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb élet teremthető. Közösen akar dolgozni egy szerethető, mosolygós Magyarországért, ahol jó megszületni, családot alapítani, megöregedni.

Novák Katalin a Telexnek nemrég arról beszélt: a Pride-ra eddig sem ment el, nem tervezi a jövőben sem, hogy azon részt venne.

Kapcsolódó

Miután Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa jelezte: pártja hisz a szerelemben, a szabadságban, kiáll a hetero- és az LMBTQI-közösség valamennyi tagjáért, Bayer Zsolt is megfogalmazta ellenkérelmét.

A Magyar Nemzet publicistája hivatalos Facebook-oldalán arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne vegyen részt egyik Pride-rendezvényen se.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik