Belföld

Letartóztatták a katonát, aki meg akart erőszakolni egy várandós nőt – videón a bizonyíték

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Letartóztatta a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa azt a 35 éves katonát, aki pár nappal ezelőtt meg akart erőszakolni egy várandós nőt Miskolcon, közölte lapunknak küldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

A  30 év körüli nő a munkahelyéről tartott hazafelé, amikor a katona követni kezdte, majd rátámadt. Behúzta egy lépcső melletti erdős részre és szexuális cselekményt akart vele végezni, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért az elkövető elmenekült. A cselekmény során a terhes nő több testtáján horzsolásos, könnyű sérüléseket szenvedett.

A gátlástalan módon elkövetett bűncselekmény tervszerűségére utal, hogy a férfi huzamosabb ideig, a munkahelyétől követte a nőt, majd a helyszínről futva menekülő, sötét napszemüveget és baseball sapkát viselő elkövető időközben – azonosításának megnehezítése érdekében – ruházatot cserélt.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és szexuális erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 35 éves férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az önkéntes területvédelmi tartalékos katona jogviszonyát tegnap megszüntették.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa mindenben egyetértett a nyomozó ügyészség indítványával, és letartóztatta a férfit. A gyanúsított fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik