Belföld

Hamarosan kész az új metró fele

Befejeződhet a négyes metró beruházásának első fele. A pajzsok hamarosan elérik a Gellért teret, innentől a Duna alatt és Pesten folytatják.

Miután hétfőn újra elindult a 4-es metró déli alagútépítő pajzsa, a tervek szerint február második felében érheti el mindkét fúrópajzs a Szent Gellért téri megállót – közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság.

A közlemény szerint az északi fúrópajzs már egy hete a megálló előtt áll, arra várva, hogy az építtető befejezze az állomás és a hozzá kapcsolódó peronalagutak belső falazatait. A pajzsok csak a munkálatok befejezése után érkezhetnek meg a Duna parti állomásra.

A jelenleg folyó párhuzamos munkálatokkal hamarosan befejeződik a budai oldali alagútépítés, azaz a pajzsok útjuk feléhez közelednek. Tavasszal a Duna alatt, majd a pesti oldalon folytatódik az alagútépítés.

A 7,5 kilométeres szakasz pesti felén is többször előfordulhat majd, hogy átmenetileg leállnak, aztán újraindulnak a pajzsok, ahogy azt az építkezés menete, illetve a választott technológia megkívánja – olvasható a DBR közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik