Kultúra

Húszezres úszó várost építenek a Maldív-szigeteknél

Dutch Docklands / Youtube
Dutch Docklands / Youtube
A munkák már megkezdődtek, 2027-ben pedig előreláthatólag az utolsó lakó is beköltözhet majd.

Húszezer lakosnak otthont adó, úszó város épül az Indiai-óceánon, a Maldív-szigeteknél – írta meg a CNN nyomán az MTI, ami hozzátette: a klímaváltozás miatt emelkedő tengerszint kihívására választ adó projekt öt éven belül ér majd célba.

Az agykorall mintázatához hasonlóan tervezett város ötezer vízen lebegő egységből áll majd – ezek közt nem csak házak, de éttermek, üzletek, illetve iskolák is lesznek, amiket csatornák kötnek össze.

Az első egységeket ebben a hónapban mutatják majd be, az első lakók pedig 2024 elején költözhetnek majd be, a tervek szerint 2027-re készül el minden, a Dutch Docklands nevű holland ingatlanfejlesztő, illetve a Maldív-szigetek kormányának közös vállalkozásaként születő városba, ami egy türkizkék lagúnában, mindössze tíz percnyi hajóútra fekszik Malétól, a Maldív-szigetek fővárosától.

A közel ezerkétszáz szigetből álló Maldív-szigetek az éghajlatváltozás szempontjából a világ egyik legsebezhetőbb országa, hiszen területének négyötöde kevesebb mint egy méterrel van a tengerszint felett, ami a XXI. század végére akár az egész országot is elöntheti majd.

Az úszó várost tervező – az elmúlt években háromszáznál is több úszó épületen dolgozó – Waterstudio alapítója, Koen Olthuis szerint a vízen lebegő város épp ezért új reményt adhat a Maldív-szigetek több mint félmillió lakosa számára, sőt, azt is bebizonyíthatja, hogy létezik biztonságos és megfizethető megoldás nagy közösségek számára.

A város színes házakkal, illetve széles erkélyekkel vonzza majd a lakókat, akik a 150-250 ezer dollárért (57-95 millió forint) megvásárolható otthonok között gyalog, kerékpárral, vagy épp elektromos robogókkal közlekedhetnek majd.

A születő településről további fotók itt láthatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik