Szórakozás

12 évesen dollármilliomos lett – egy régi limonádérecept kellett hozzá

A texasi lány még mindig középiskolás, de Amerika-szerte kapható a saját itala.

Mikaila Ulmer négyéves volt, amikor nagymamájától kapott egy szakácskönyvet. A szakadt lapokból álló régi kiadványban talált egy 1940-es lenmagos limonádéreceptet.

Úgy gondolta, kipróbálja; és még kicsit meg is bolondította: cukor helyett mézet használt. Az eredmény lenyűgöző lett – olyannyira, hogy palackozni kezdték, és egy helyi pizzéria rendelt is belőle.

Innen jutott el a texasi lány oda, hogy tizenkét éves kora előtt már 11 millió dolláros (közel 4,2 milliárd forint) bevételre tett szert.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Me & The Bees Lemonade (@mikailasbees) által megosztott bejegyzés

A Mirror cikkéből kiderül, hogy a lány 2016-ban kötött egy üzletet a Whole Foods szupermarketlánccal, így a Me & the Bees (Én és a Méhek) nevű ital bekerült a hálózat kínálatába, és Amerika-szerte immár 1500 áruházban kapható a speciális mézes limonádé.

A méhecskéket nem véletlenül – és nem csak az üdítő méztartalma miatt – emeli ki a névben, ugyanis minden eladott palack után a profitja tíz százalékát méheket védő alapítványnak utalja át.

Ulmer most 17 éves, és már nem csak a limonádé-bizniszben utazik: saját ajakbalzsamokat is gyárt, és megírta első könyvét is – középiskolásként.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Me & The Bees Lemonade (@mikailasbees) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik