Élet-Stílus

Zámbó Krisztián nem távolíttatja el a Takács Zsuzsikával közös tetoválását

Nincsenek rossz viszonyban, volt menyasszonya nemrég ki is takarított nála.

Takács Zsuzsika és Zámbó Krisztián a múlt héten jelentették be, hogy felbontották jegyességüket. Elmondták, hogy nem egy harmadik fél miatt futott zátonyra a kapcsolat, de mivel más elképzeléseik vannak a jövőt illetően, jobbnak látták, ha a szakítás mellett döntenek.

Kapcsolódó

A Blikk megkeresésére az énekes ma elmondta, hogy volt kedvesével jó viszonyban maradtak, a szeretet nem múlt el a különválás ellenére sem.

Azért engedtük be a magánéletünkbe a követőinket, hogy megmutassuk, mennyire szeretjük egymást, és ez a szakításunk után sincs másképp. Nem utáljuk egymást, Zsuzsika most is épp átjött hozzám segíteni, pakoltuk a ruháimat, sőt, ki is takarított nálam

– mondta a lapnak, hangsúlyozva, hogy újra összejönni egészen biztosan nem fognak már.

Zámbóéknak egyébként közös tetoválásaik is vannak egymás beceneveiről: Takács Zsuzsika nyakára a nyuszi, Zámbó Krisztián karjára pedig a mókus szó került fel korábban. Egyikük sem tervez megválni a sajátjától.

Nem fogom levetetni vagy átíratni. A karomon lesz mindig, hiszen az életem meghatározó része volt Zsuzsika. Ő sem tervez ilyesmit a saját tetkójával.

– szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik