A napilap cikke ismerteti: Magyarország az Európai Uniós csatlakozásakor vállalta, hogy a mentőegységek – a nemzetközi normáknak megfelelően – a hívástól számított 15 percen belül kiérkeznek. Ennek eléréséhez viszont új mentőállomásokra, valamint a régiek felújítására van szükség.
Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a lapnak elmondta, hogy erre a célra több mint 11 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre. A pályázatot februárban írják ki, és kizárólag vidéki állomások jelentkezhetnek. A fejlesztés célja, hogy a jelenlegi 88 százalékos ellátottságot teljesre növeljék.
Az államtitkár szerint az uniós forrásból 23 új mentőállomás épülhet. A Népszava információi szerint az első építése már az ősszel megkezdődhet Veszprémvarsányban.
Az országban összesen 219 mentőállomás működik, 20-25 vidéki településen és vonzáskörzetükben azonban megoldatlan, hogy mindenki 15 percen belül ellátáshoz jusson.
