Belföld

Együtt akartak öngyilkosok lenni, egyikük túlélte, most vádat emeltek ellene

A Marcali Járási Ügyészség öngyilkosságban közreműködés bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki közös öngyilkosságot tervezett szobatársával, azonban míg a barátnője meghalt, ő túlélte a mérgezést – írja az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a hatvanas éveiben járó vádlott egy Somogy megyei szeretetotthonban élt a sértettel közös szobában. Mivel a szobatársak kilátástalannak érezték helyzetüket, ezért elkeseredésükben megegyeztek abban, hogy együtt öngyilkosságot követnek el.

A nő ötlete alapján 2019 októberében egy benzinkútra mentek, ahol az elkövető fagyálló folyadékot vásárolt, majd a terhelt a mérgező anyagból szobájukba visszatérve mindkettejüknek töltött. A barátnők a fagyálló elfogyasztását követően – ami mellé a vádlott kettő deciliter pálinkát is megivott – aludni tértek.

A sértett életét a szakszerű kórházi ellátás ellenére nem lehetett megmenteni, a terhelt a mérgezés következtében azért nem halt meg, mert a fagyálló kisebb koncentrációban szívódott fel szervezetében az elfogyasztott alkohol miatt.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik