Tudomány

Tényleg önkielégítés közben halt meg ez a pompeji férfi?

Atlantide Phototravel / Getty Images
Atlantide Phototravel / Getty Images

2017-ben a Pompeji Régészeti Park a Vezúv 79-ben bekövetkezett kitörésének egyik áldozatáról osztott meg egy fotót az Instagramon. Az elhunyt keze halálakor látszólag épp nemi szervéhez ért, a közösségi oldalakon és a sajtóban pedig hamar terjedni kezdett a kép.

A halottra sokan a pompeji maszturbálóként kezdtek el hivatkozni.

Esmé Louise James, a Melbourne-i Egyetem filozófusa most a The Conversationön mutatja be a történetet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pompeii (@pompeii_parco_archeologico) által megosztott bejegyzés

A 2 ezer évvel ezelőtti katasztrófában Pompeji és a környező települések elpusztultak, a vulkáni hamu ugyanakkor kivételes módon konzerválta a lelőhelyeket. A régészek már a kitörés több mint ezer áldozatának maradványait tárták fel, a leletek jól megmutatják a halál pillanatát. Az elhunytak közé tartozik a „maszturbáló” férfi is.

A pompeji romok alapján tudjuk, hogy a városban a szexualitás megítélése egészen más volt, mint napjainkban. A prostitúció például teljesen elfogadottnak számított, a lelőhely mai egyik legismertebb nevezetessége éppen egy kétemeletes bordélyház. Ennek feltárása 1862-ben kezdődött meg, és belsejében rengeteg erotikus műalkotást és graffitit találtak. Pompeji utcáin és falain számos falloszt is megjelenítettek, ezek valószínűleg a jó szerencsét és a gonosszal szembeni védelmet szolgáló szimbólumok voltak.

A látszólag önkielégítést végző férfi viszont valószínűleg nem a szexre gondolt utolsó pillanataiban. Az elhunyttal az áldozatok többségéhez hasonlóan a forró piroklaszt ár végzett.

Az extrém hő miatt a végtagok meghajlanak, a hatás pedig még a halál után is folytatódik, így a holttestek pozíciója gyakran megváltozik. Ez az oka annak, hogy sok pompejit furcsa testhelyzetben fedeztek fel, mintha a testük bizonyos részeit tapogatták vagy fogták volna meg haláluk előtt. A jelenségre a „maszturbáló” férfi az egyik példa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik