Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség azzal a páncélos bandaként elhíresült bűnszervezet ellen, akik negyven helyre törtek be tíz hónap alatt. A zsákmányuk meghaladta a negyvenhétmillió forintot.
Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az elsőrendű vádlottra nyolc év fegyházat, a másodrendűre öt év börtönt, két terheltre pedig három-három év szabadságvesztést kértek. Egy vádlottra másfél év felfüggesztettet, a tippadó nőre elzárást, a tanyáját búvóhelyként biztosító vádlottra pedig egy év két hónap letöltendőt kértek.
A vádirat szerint a banda szinte kizárólag cégek, vállalkozások telephelyeit, illetve a boltjait érintő betöréseket alaposan előkészítette. Előzetesen felmérték a budapesti, Pest- illetve Bács-Kiskun megyei célpontok környezetét, a megközelítését és a lehetséges menekülési útvonalakat is.
A helyszínekről készpénzt, ékszereket és értékesebb gépeket vittek el. A zsákmány változó képet mutatott, alig ezer forinttól közel tizenkétmillió forintig is terjedt. Előszeretettel próbálták felfeszíteni a helyszíneken lévő páncélszekrényeket, illetve páncélkazettákat.
Előfordult, hogy nem bajlódtak velük helyben, hanem egyszerűen magukkal vitték és később a búvóhelyükön nyitották fel azokat. A női elkövető kizárólag egy cselekményhez kapcsolódott, akkor saját munkáltatója kárára adott tippet a csapatnak és ezért a zsákmány negyedét kapta utóbb.
